Mutasd a pulcsid, megmondom, hol jártál!

Körülbelül húsz éve látott neki a pulóver kötésnek Sam Barsky, a 43 éves, amerikai férfi, aki különleges kötés mintáival hívta fel magára a világ figyelmét. Barsky ugyanis különböző híres helyszínek sziluettjét kombinálja bele a pulcsikba, majd el is utazik az adott helyszínre, ahol fotó készül róla, miközben az egyedi ruhadarabot viseli.

 

Párizsban még nem járt, ezért Las Vegasban pózolt az Eiffel-torony előttForrás: Sam Barsky - artistic knitter/Facebook

A Forbesnak adott interjúban Barsky részletesen elmeséli a fura hobbi történetét, kezdve azzal, hogy az első pulcsija a londoni Tower Bridge-et ábrázolta. A hídról egy magazinban látott képet, akkor kapott kedvet a kötéshez. Eleinte nem volt semmi célja a kézimunkával, aztán egyre jobban belejött, és egyre biztosabban érezte, hogy amit megköt, azt lesz is alkalma a helyszínen viselni.

Az első olyan pulcsi, amit konkrét utazás miatt kötött meg, Stonhenge-et ábrázolja, majd ezt követte a többi - mára 132 utazós pulcsi lóg a gardróbban. Körülbelül havi egy pulóver Barsky átlaga, és tervei között szerepel többek között, hogy az USA minden államát megörökítse ily módon.

Washington, D.C.Forrás: Sam Barsky - artistic knitter/Facebook

Barsky ma már a pulcsikból él, a mintákat és a híres helyszíneken készült fotókból összeállított naptárat nagyon is sokan keresik. A leggyakrabban feltett kérdésre, vagyis, hogy az eredeti pulcsikat el akarja-e adni, a válasz az volt, hogy „nem". De az lehetséges, hogy alapít majd egy céget, ahol gépek gyártják majd le a híressé vált mintás pulóvereket.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek