Szabadtéri múzeummá alakítják az ókori egyiptomi várost

Szabadtéri múzeummá változtatják a Nílus deltájánál fekvő ókori egyiptomi város, Tanisz régészeti helyszínét - írja az MTI az egyiptomi régészeti miniszter bejelentése alapján. Haled Ahmed Elanani kulturális miniszter a hétvégén járta be a Kairótól 130 kilométerre fekvő egykori észak-egyiptomi főváros régészeti helyszínét.

A XX. dinasztia végén alapított Tanisz a XXI. dinasztia idején lett Egyiptom északi fővárosa, majd a XXII. dinasztia idején az ókori Egyiptom politikai központjává vált, emellett fontos kereskedelmi és stratégiai központ volt a 6. századig, amikor a deltában fekvő Manzala-tó áradása elpusztította. A régészeti helyszínen az egykori város épületeinek hatalmas kőtömbjei és oszlopai évszázadokig a homokban feküdtek. A régészeti rekonstrukció keretében az elmúlt hetekben a munkások két nagy oszlop, két obeliszk és II. Ramszesz hatalmas szobrainak felállításán dolgoztak - mondta a miniszter.

Tanisz romjaForrás: Markh / Wikipedia

Az "észak Luxorjának" is nevezett Taniszban egykor Ámonnak, Mutnak és Honszunak is volt temploma. A helyszínen 1722 óta folynak régészeti kutatások. A legjelentősebb ásatások a 1920-as és 50-es évek között Pierre Montet francia régész nevéhez fűződnek. Egyebek mellett akkor tárták fel a XXI. és XXII. dinasztia uralkodóinak nekropoliszát. Az egyedülálló leleteket a kairói Egyiptomi Múzeumban állították ki. Az egyiptomi régészeti tanács tavaly decemberben döntött az ásatások befejezéséről.

A taniszi régészeti emlékeket kőalapokra állítják, hogy megóvják őket a talajvíztől, sótól és nedvességtől, és, hogy a műkincseket jobban be lehessen mutatni. A taniszi régészeti helyszín igazgatója, Mitvalli Szaleh felidézte, hogy az egykori város emlékeinek új életre keltésével régóta foglalkoznak. A feltárásokon előkerültek kapuk, rituális kutak, a királyi nekropolisz, síremlékek, obeliszkek, szoborkolosszusok, Ámon szent tava, valamint Honszu, Hórusz és Mut temploma is. Elsőként Ámon templomának rekonstrukciója kezdődött meg, amelynek kapuját II. Ramszesz fáraó két szobra díszítette, ezek azonban nagyon rossz állapotban voltak. "A kutatók, régészek, sőt a helyi lakosok segítségével sikerült helyreállítani a két szobrot és felállítani őket a templom kapujához: az egyik kelet felé, a másik nyugatra néz, ahogy egykor" - mondta az igazgató.

Hamarosan elkezdődik a 300 méter hosszú és 200 méter széles Ámon templom falainak, a papok és szolgák házainak, valamint a szent tónak a rekonstrukciója. A közeljövőben a templom több mint 20 ezer leletét is kiállítják - ígérte Szaleh. "A Tanisz archeológiai helyszín biztos lenyűgözi majd az egyiptomi és a külföldi turistákat is, hiszen az egyiptomi műkincsek egyharmadát tartalmazza" - hangsúlyozta a miniszter.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek