Négyezer éves harci szekerekre bukkantak Indiában

Négyezer éves, bronzkori harci szekerek, kardok és sisakok kerültek elő egy indiai ásatáson. Az állami Indiai Archeológiai Kutatóintézet (ASI) régészcsoportja Uttar Prades államban, Újdelhitől 60 kilométerre, a Szanauli településnél folytatott ásatáson tárta fel a kétkerekű, nyitott, egykor valószínűleg lóval húzott harci kocsikat és egyéb műtárgyakat - olvasható az MTI hírei között.

Ló-vontatta harci szekér szobra Airavateswara hindu templom oldalán Darasuram településén a XII. századbólForrás: Ravichandar84 / Wikipedia

A szakemberek hangsúlyozták: ez az első alkalom, hogy az indiai szubkontinensen harci kocsit találtak egy régészeti feltáráson. Kr.e. 2000 körül Mezopotámiában jelentek meg a hadászatban a harci kocsik, kardok és sisakok, és a régészek szerint hasonlóképpen a szubkontinensen is használtak már akkoriban ilyen eszközöket.

A három hónapos ásatás alatt számos királyi síremléket is találtak. A feltáráson előkerült tárgyak mintegy 4000 évesek lehetnek, a Kr. e. 2000 és 1800 közötti időszakból származnak - mondta el S.K. Mandzsul, az ASI illetékes vezetője.

Mandzsul szerint a harci kocsikat bika vagy ló húzta, de az előzetes vizsgálatok inkább a lóvontatás mellett szólnak. Az ősi hindu szent szövegben, a Kr. e. 1700 és 1100 között keletkezett Rigvédában és az ősi szanszkrit eposzban, a Mahabharátában is van bizonyíték arra, hogy a korszakban már léteztek lóval húzott kocsik a térségben.

A régészcsoport egy rézdíszítésű koporsót is feltárt, ami szintén ritka felfedezésnek számít, mivel korábban ilyen típusú koporsót nem találtak a szubkontinensen. Mandzsul beszámolója szerint a koporsó fedelét nyolc emberformájú figura, az oldalát pedig növényi motívumok dekorálják. A szakemberek a harci szekerek, a kardok és sisakok, valamint egyéb előkerült tárgyak alapján úgy vélik, hogy egykor egy harcos törzs élhetett a feltárás helyszínén.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek