Teljesen átszínezi a Tádzs Mahalt a súlyos légszennyezettség

A légszennyezettség szép lassan tönkreteszi India leghíresebb látványosságát, a Tádzs Mahalt - írja az Euronews. A történészek és helyi idegenvezetők szerint Agrában az elmúlt 30 évben drasztikusan romlott a helyzet, a város a világon a nyolcadik legszennyezettebb település, így az egykor hófehéren pompázó márványpalota falai folyamatosan elszíneződtek. "A Tádzs Mahal India egyik legnagyobb ikonja, jobb lenne, ha a város tisztább lenne, és ezért tenne valamit a kormány. Mert ez így szégyen" – mondta egy argentin turista.

A Tádzs Mahal a Jamuna folyó partján található mauzóleum elnevezése, amely egy teljes épületkomplexumot takar, ennek része a fehér márvány síremlék is. Sáh Dzsahán mogul sah 1632 és 1647 között építtette 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Őt is itt helyezték örök nyugalomra. ( A fotó 2004-ben készült.)Forrás: Dhirad / Wikipedia

Egy környezetvédelmi ügyvéd, M.C. Mehta három évtizede küzd a 17. századi épület állapotáért. Elérte, hogy a bíróság kötelezze a kormányt arra, tegyen valamit a palota védelmében. Ugyanakkor szerinte fontos, hogy a megbízást elnyerő indiai tudósok és restaurátorok konzultáljanak külföldi szakértőkkel is, akik biztosan szívesen segítenek, hiszen a Tádzs Mahal - bár Indiában van - a világ egyik legfontosabb emlékműve. A helyi restaurátorok ugyanis jelenleg egy speciális pasztával dolgoznak, amely nem tűnik elég hatékonynak az iparváros káros elszínező hatásai ellen.

Az egyik legnépszerűbb globális turisztikai portál, a TripAdvisor épp a napokban választotta meg a Tádzs Mahalt a világ hatodik legszebb épületének. A listára tizedikként a magyar Parlament is felkerült - erről és a többi látványosságról itt  olvashatnak.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek