A világ 10. legszebb épületének választották az Országházat

Az egyik legnépszerűbb globális turisztikai portál, a TripAdvisor minden évben rangsorolja a világ legszebb, legnépszerűbb épületeit. A toplistáin többször szerepelt már magyar hotel a világ 25 legjobb szállodája között (legutóbb például tavaly januárban szavaztak az oldal olvasói róla), most pedig itt a hír, hogy a budapesti Országházat is beválasztották a legnépszerűbb látnivalók huszonötös listájába, egészen pontosan tizedikként. Tavaly egyébként ugyanebben a rangsorban még a 14. helyen állt az épület.

Országházunk Európa második és egyben a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete. A neogótikus stílusú épületet Steindl Imre tervezte, 1885. és 1904. között építették.Forrás: Karelj / Wikipedia


Az elmúlt egy év során az oldal felhasználói által leadott szavazatok alapján rangsorolták a legjobbakat, amelynek élére a tavalyihoz hasonlóan idén is a kambodzsai Angkor épületegyüttes került, a második helyen a spanyolországi, Sevillában található Plaza de Espana, a harmadik helyen pedig az Abu Dzabiban található Zayed sejk mecset áll, amely tavaly még a második legnépszerűbb látványosságnak számított.

Az idei lista negyedik helyén a Vatikánban található Szent Péter Bazilika tanyázik, ötödiken a spanyolországi Cordoba katedrálisa, amelyet hatodik helyen az indiai Tadzs Mahal, majd a milánói Dóm követ. Nyolcadik helyre került San Francisco börtönmúzeuma, az Alcatraz (San Franciscóban szerzett korábbi élményeinkről itt olvashat), kilencedik helyen pedig San Francisco híres hídja, a Golden Gate áll. Na, és erre a listára került fel tizedikként a magyar Országház. A közép-kelet európai régió legjobbjaként Országházunk egyébként olyan látványosságokat előzött meg, mint a párizsi Notre Dame, az athéni Akropolisz vagy Prága szintén gyönyörű főtere.

A világ 25 legszebb látnivalója:

Angkor Wat – Siem Reap, Kambodzsa
Plaza de Espana – Sevilla, Spanyolország
Zájed sejk mecset – Abu Dhabi, Egyesült Arab Emirátusok
Szent Péter Bazilika – Vatican City, Olaszország
Córdobai nagymecset – Cordoba, Spanyolország
Tádzs Mahal – Agra, India
Milánói dóm – Milánó, Olaszország
Alcatraz Island – San Francisco, Kalifornia
Golden Gate híd – San Francisco, Kalifornia
Parlament – Budapest, Magyarország
Prága főtere – Csehország
Notre Dame katedrális – Párizs, Franciaország
A Megváltó Krisztus szobra – Rio de Janeiro, Brazília
Eiffel-torony – Párizs, Franciaország
Akropolisz – Athén, Görögország
Fekvő Buddha temploma – Bangkok, Thaiföld
Mutianyu falszakasz – Nagy Fal, Kína
Burdzs Khalifa – Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok
Sydney-i Operaház – Ausztrália
Machu Picchu – Peru
El Ateneo Grand Splendid könyvesbolt épülete – Buenos Aires, Argentína
Notre-Dame Basilica – Montréal, Kanada
Fusimi Inari-nagyszentély – Kiotó, Japán
Svedagon pagoda – Rangun, Mianmar

Forrás: TripAdvisor

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek