Duplájára emelték az idegenforgalmi adót a Baleár-szigeteken

A turistáknak 2018 májustól kétszer annyi idegenforgalmi adót (Ecotasa) kell fizetniük a Baleár-szigeteken, mint tavaly.

A május elsején életbe lépett intézkedést az El Mundo című napilap beszámolója szerint meglepetéssel fogadták az épp a szigeteken nyaralók, akik közül sokan arra panaszkodtak, hogy nem tudtak az emelésről.

Palma városának egyik hoteljében egy szállóvendég nem volt hajlandó kifizetni a megemelt összeget arra hivatkozva, hogy arról nem kapott előzetesen tájékoztatást. Végül a szálloda átvállalta a különbözetet.

A szépséges Playa de Formentor Mallorca szigeténForrás: Shutterstock

A turisztikai főszezonra, azaz novemberig érvényes emelt összegű adó fejenként, naponta 1 és 4 euró közötti többletköltséget jelent szállástípustól függően. Például egy ötcsillagos hotelben 4 eurót, míg egy kempingben 1 eurót kérnek idegenfogalmi adóként.

Az ökoadóként emlegetett, de hivatalosan a fenntartható turizmusadó nevet viselő közterhet két évvel ezelőtt vezették be a Baleár-szigeteken azzal az indokkal, hogy a kormányzat anyagi forrásai szűkösek, miközben beruházásokra, a kulturális örökség védelmére, a turisztikai ágazat minőségének javítására van szükség ahhoz, hogy a turizmus növekedése tartós lehessen.

A Baleár-szigetek Spanyolország harmadik legnépszerűbb turisztikai úti célja volt 2017-ben, a dél-európai országba látogató 81,8 millió turista közül 13,8 millió érkezett ide.

A szigeteken kívül Katalóniában kell még idegenforgalmi adót fizetni Spanyolországban.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek