Lenyűgöző rövidfilm készült Athén modern metropoliszáról

Egy görög fotográfus és filmkészítő nagyszerű alkotással tisztelte meg imádott szülővárosát, Athént. A hyperlapse és timelapse anyagokból összefűzött videó nyüzsgő metropoliszt mutat, ahol a régi és új drámai módon találkozik.

„Büszke vagyok rá, hogy athéniak mondhatom magam” – nyilatkozta Alexandros Maragos a Lonely Planet News-nak, majd azzal folytatta, hogy mindig is szeretett volna olyasmit létrehozni, mellyel köszönetet mondhat szeretett városának. Fontos volt számára elrugaszkodni az üres sztereotípiáktól, és inkább azt megmutatni, hogy Athén folyamatosan fejlődik – írja a Lonely Planet News.

A görög főváros néhány pompás új épületnek adott otthont az elmúlt években, többek között a Stavros Niarchos Alapítvány Kulturális Központjának, melyet Renzo Piano tervezett, és a város új kulturális mérföldkövének számít.

Alexandros nem kevesebb, mint kilencven napot töltött az anyaggyűjtéssel, és a képekhez Athén legmagasabb épületeire is felmászott. Ezen belül a legfontosabb forgatási helyszínek a várost körülvevő négy domb voltak: keleten az Ymittos, északon a Parnitha, északkeleten a Penteli, nyugaton pedig az Aigaleo. Számos kép készült a város központjában található Lükabettosz-dombról is. 

Ha a videó alapján kedvet kap, a jó hír, hogy már elindult a Wizz Air közvetlen járata Budapestről Athénba – meg is mutattuk, mit nézzen itt meg, ha egy hosszú hétvégére a görög fővárost szemelte ki.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek