Hivatalosan is létezik a stresszcsökkentő kunyhó, ráadásul kibérelhetjük

Hivatalosan is létezik a stresszcsökkentő kunyhó, ráadásul kibérelhetjük

 

 

A legújabb kutatások szerint a svédországi Dalslandban található üvegkunyhók akár 70 százalékkal is csökkentik a stresszt, ráadásul bérelhető nyaralókról van szó – írja a The Spaces.

Aki nem tud világosban aludni, annak a svéd nyárban ez nem túl praktikusFotó: Brian Hanson / Facebook

 

Szeptemberben a Visit Sweden és a nyugat-svédországi turisztikai hivatal összefogtak a stockholmi Karolinska Intézet tudósaival, hogy esettanulmány készüljön arról, miképp fokozhatja a testi és szellemi jólétet az allemansrätten, azaz az igazi szabadságérzés. Öt tesztelőjük igazán nagy stressznek van kitéve a mindennapokban: rendőr, híradós, újságíró és taxisofőr is van köztük, és Párizsból, Londonból, Münchenből és New York-ból érkeztek a „hálón kívül" létező, wifi-mentes kabinokba, melyek Göteborgtól kétórányira északra találhatók.

Mindössze hetvenkét órával azután, hogy megérkeztek az üvegkunyhókba, a tudósok már jelentős stressz-szintcsökkenés mértek náluk: vérnyomásuk, izgalmi szintjük és pulzusuk is csökkent, illetve lelassult.

A tesztelők maguk is arról számoltak be, hogy kreatívabbnak és nyugodtabbnak, teljesebbnek érzik magukat.

Az üvegből és fából készült nyaralókat Jeanna Berger építészgyakornok tervezte Henriksholm szigetére. Mindegyikükből csodás kilátás nyílik a vízre és az erdőre, és nem található benne más, csak egy ágy és egy lámpa.

Fotó: Brian Hanson / Facebook

 

A kunyhók most már bérelhetők is: a 6695 svéd korona (nagyjából 215 ezer forint) éjszakánként és személyenként értendő, és ebben szaunahasználat, horgászbot- és evezőscsónak-bérlés is van, és természetesen az étkezésekről is gondoskodnak a vendéglátók.

További „hetvenkétórás kabinok" épültek a Baldernäs Herrgård tanyán, az Iväg tó felett.

Svédországban egyébként nem ez a legvadabb szállásötlet: emlékszik még arra, hogy Göteborgban a híd alatt is bérelhet szállást?

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek