Hatalmas szabadidőpark nyílt Bécs belvárosában

A hetvenezer négyzetméteres zöldterületen van virágos rét, több mint ötszáz fa, kutyafuttató, közösségi kert valamint játszótér kicsiknek és felnőtteknek egyaránt. Negyven éve nem létesítettek ekkora parkot az osztrák főváros belső kerületeiben, mint a napokban átadott Helmut-Zilk-Park.

Bécs új pályaudvara, a Budapestről érkező RailJeteket is fogadó Hauptbahnhof tőszomszédságában található az osztrák főváros legújabb parkja, a Helmut-Zilk-Park. Így akár az is beugorhat egy kis ejtőzésre, akinek van egy kis ideje a vonatindulásig, és boltok helyett inkább egy kis zöldre vágyik - olvasható Bécs Város Külképviseleti Irodája által küldött közleményben.

 

 

A rózsaszín ruhában Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnokFotó: PID / Martin Votava

Egy hely a belvárosban, ahol fákat ültetnek

 

A park szíve egy hatalmas füves terület, ahol éppúgy lehet piknikezni vagy heverészni, mint labdázni vagy futkározni. A füves részt egy díszfákkal végigültetett sétány öleli körbe, a fafajtákat úgy válogatták össze, hogy ne csak tavasszal, de nyáron is virágözön fogadja a látogatókat.

"A hatalmas, a természetközeliséget szem előtt tartó és ökológiai szempontok szerint létesített parkban 520 facsemetét ültettek el, és először vetettek ilyen nagy területre – a park mintegy felére – virágos rét fűmagkeveréket" - mondta Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok az átadó alkalmából. A természetközeliség miatt egyébként nemcsak kevesebb időbe kerül, de kisebb anyagi ráfordítással is jár a terület fenntartása. A füves részeket, a gyerek- és felnőtt játszóteret tágas sétányok kötik össze a környező lakónegyed, a Sonnwendviertel épületeivel és a pályaudvarral.

 

Ahol a blökiket itatók várják

 

Nemrég készült el a parknak az a 17 ezer négyzetméteres része, ahol a kutyafuttató is helyet kapott. A több mint 540 négyzetméteres területen ugyanis a kétlábúakra is gondoltak: ivókút, padok és asztalok állnak a rendelkezésükre, a blökiket pedig itatók és külön kialakított pisilőhelyek várják.

 

Fotó: PID / Martin Votava

 

És ahol még a paprika, paradicsom is megterem

 

Szintén ebben a parkrészben található a Sonnwendgarten nevű 870 négyzetméteres közösségi kert, ahol a helyiek 70 ágyásban termelhetnek paprikát, paradicsomot – vagy amit szeretnének. A 70 ezer négyzetméteres zöldterület a névadója, Bécs egykori polgármesterének, Helmut Zilknek a 90. születésnapjára készült el teljesen, a június 9-i átadón részt vett az özvegye, Dagmar Koller is. Zilk 1984 és 1994 között volt az osztrák főváros első embere. A róla elnevezett park negyven év óta a legnagyobb zöldterületi projektje Bécsnek, amelyet a város egyik belső kerületében valósítottak meg.

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

 

Itt talál ivókutakat a bécsi hőségben 
A szomszéd fővárosban kilencszáz ivókutat helyeztek üzembe, és mindegyikből alpesi forrásvizet kortyolhat.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek