Négylábú szupersztárok ugattak a hétvégi Haydn-fesztiválon Koppenhágában

A színpadon három rendkívül tehetséges kutyát láthatott és hallhatott a közönség szeptember 3-án, a Haydn-fesztiválon Koppenhágában. A négylábú "szupersztárok" a Dán Kamarazenekarral léptek fel, és Leopold Mozart Vadászszimfóniájának harmadik tételében engedték ki a hangjukat.

Cookie, Sophus és Sica, a gazdáikkal együtt nagy komolyzene rajongók, így alap volt, hogy jelentkeznek a felhívásra, amiben a kamarazenekar tehetséges négylábú "énekeseket" keresett. De parancsra ugatni a zenekar ritmusára, nekik sem jött gyakorlás nélkül. A tavasszal kiválasztott három kutya tudatosan gyakorolt a gazdájával bőséges jutalomfalatok segítségével, hogy a hangjuk illeszkedjen a Vadászszimfónia zenéjéhez.

A darab egyébként egyike azon ritka klasszikus zeneműveknek, amelyben a kutyák előkelő és fontos szólista szerepet kapnak. A szimfónia három tételből áll, és "a harmadikban halljuk a vadászat kezdetét, puskalövéseket, majd a kutyák ugatását" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek a zenekar igazgatója, Andreas Vetö a fent látható videóban.

Az idős Mozartnak valóra vált az álmaForrás: Screenshot / wikipedia.org

Leopold Mozart darabját igen ritkán adják elő kutyákkal a színpadon, rendszerint előre felvett hangokat játszanak be. A Dán Kamarazenekarnál ez a megoldás fel sem merült. Vetö elmondta, hogy az együttes karmestere, Fischer Ádám évek óta úgy készült a darab előadására, hogy kutyák részvételével szólaltatja meg azt. Korábban az egyesült államokbeli Pittsburgh zenekara is ezt a munkafolyamatot választotta, szóval nem ez az első éneklő kutyás eset, de az biztos, hogy emlékezetes a nézőknek és a kutyasztárok gazdáinak egyaránt - olvasható a boursorama.com cikkében.

Hogy melyik kutyánk mikor kellett ugatnia, azt a gazdáik jelezték nekik csettintéssel vagy éppen karlendítéssel, és persze jutifalatokkal. A felkészülésről készült felvételeket fentebb láthatjátok.

A nyitókép csak illusztráció - Unsplash.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek