Koronázási vigasságra várnak mindenkit Pozsonyba

Aki ezen a hétvégén, július 28-30. között Pozsonyba látogat, az ismét részese lehet a csaknem 300 évre visszanyúló gazdag történelmi koronázóváros ünnepi forgatagának. A Koronázási Napokra látogatók a történelmi városnéző körutak és a kulturális események során átérezhetik a koronázási menet korhű hangulatát.

Egyéb színházi és vívópárbajok is láthatók lesznek, a legváratlanabb helyekenForrás: Bratislava Tourist Board

A rendezvény szervezője, a Bratislava Tourist Board (BTB) célja, hogy maradandó élményeket nyújtson, méghozzá úgy, hogy életben tartja a város történelmi emlékeit, életet visz a régi épületek falai közé.

A város látogatói és lakosai három napon keresztül élvezhetik a koronázási menet, harci bemutatók, kardvívás különleges hangulatát, a koronázással egybekötött városnézést, valamint a Szent Márton Dómban megrendezett orgonakoncertet.

A háromnapos fesztivál pénteken, július 28-án kezdődik. Már ekkor is csatlakozhatunk a városnéző túrákhoz, amik a legjelentősebb koronázási helyszínekre visznek el minket. Ezen a napon átvonul egy kisebb történelmi díszmenet a város történelmi központján, amely ízelítőt ad a nagyszabású szombati programból.

Forrás: ©Jano Karaffa / © Capital City of Slovakia - Bratislava

Pénteken a pozsonyi várban a lovagcsoportok mutatják be a sólyomvadászati technikákat, illetve vívó- és párbajbemutatókra kerül sor. A helyszínen lantkoncertet is hallgathatunk, illetve korabeli táncokat is láthatunk.

A szombati nap csúcsprogramja 15 órakor kezdődik: az ünnepi koronázási menet a pozsonyi várból indul majd el, végighalad az óvárosi utcákon egészen a Fő térre. Ezt követi I. Lipót koronázási programja, melynek része lesz a solymászbemutató, a ragadozó madarak lóhátról történő vadászatának bemutatója, és a törökellenes harcok újrajátszása. A három nap folyamán lesznek persze külön gyerekprogramok is, illetve gasztronómiai finomságokat is kóstolhatunk majd a kis utcákban, éttermekben. A részletes programot a www.visitbratislava.com oldalon találjátok.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek