A hazai animáció fellegvárában rendeznek nemzetközi grafikai fesztivált

Pécs az ország animációs és rajzfilmes életének egyik meghatározó központja volt a '70-es és a '80-as években. A legjobb magyar rajzfilmek készültek a városban, melyek közül nem egy rangos nemzetközi elismerésben részesült. Olyan is akadt közöttük, amelyet a filmtörténet 10 legjobb animációs filmje közé soroltak.

Pécsi Nemzetközi Grafikai FesztiválForrás: Pécsi Galériák/Facebook

Így nem is lehettett volna jobb helyet találni a GraphicPécs2022 nemzetközi grafikai fesztiválnak, ahol a poszterek és a plakátok mellett a mozgó animációk jutnak főszerephez november 10. és 20. között.

A Pécsi Galéria korábbi Plakátok/Posters című nemzetközi kiállításainak hagyományait folytató eseményen a tárlatok mellett szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és filmvetítésekkel is várják az érdeklődőket – írja az MTI, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. beharangozója nyomán.

A Zsolnay-negyed M21 Galériájában ötven ország neves tervezőgrafikusainak ötszáz plakátjából, öt külföldi és öt hazai művészeti egyetem hallgatóinak interaktív plakátjaiból, és Czakó Zsolt grafikusművész-designer televíziós főcímeiből nyílik kiállítás.

A Pécsi Galéria az intézmény archívumának válogatott plakátjait mutatja be, a Művészetek és Irodalom Háza - Martyn Galéria Markó Nándor pécsi tervezőgrafikus és animációs művész munkáit tárja a közönség elé, a Nádor Galéria a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK) elmúlt tíz évének kiemelkedő hallgatói alkotásaival jelentkezik.

A fesztivál résztvevői magyarországi és külföldi szakértők tolmácsolásában megismerkedhetnek a filmfőcímek és televíziós inzertek, azaz a "motiondesign" múltjával és jelenével is.

A tizenegy napos programsorozat idején a Király utcai üzletek kirakatában a PTE-MK tervezőgrafika szakos hallgatóinak és a Pécsi Művészeti Gimnázium grafika szakos tanulóinak munkái láthatók.

Az m21 Galéria kivételével minden helyszín ingyenesen látogatható. A fesztiválról bővebb információk az oldalon olvashatók.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek