Három helyszínen, 150 programmal és szlovák díszvendégekkel jön a Könyvfesztivál

A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak egyedi hangulata van. Ezért is járunk vissza évről évre. A friss könyvek illata, a papír sercegése, ahogy belelapozunk még sosem olvasott történetekbe, a körmünk kopogása a kemény borítókon, és az új olvasmányok, illusztrációk miatti izgalom, ami szinte kézzel fogható. 

Forrás: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál / Facebook.com

Idén, szeptember 29-től október 2-ig három helyszínen is megtalálhatjuk a legjobb és legfrissebb könyvterméseket. Fesztiválhelyszín lesz a Millenáris, a Nemzeti Táncszínház és az Európa Pont. 

Négy napon át több mint 130 könyves cég mutatja be a kiadványait, 150 könyvbemutató és beszélgetés, valamint 200 dedikálás várja majd a látogatókat. Lesz Gyermekbirodalom is, ami a  gyerekkönyveknek ad otthont, és programokra ott is lehet jócskán számítani - olvasható a fesztivál Facebook-oldalán, ahol hamarosan a teljes programlista is elérhető lesz.

Az idei díszvendég Szlovákia irodalma lesz, és a Bázis-Magyar Művészeti és Irodalmi Egyesület Szlovákiában nevű szervezet rendezésében mutatkozik be. A Budapest Nagydíjat pedig Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas író, oknyomozó újságíró veheti majd át. A belorusz alkotó a pódiumbeszélgetéssel egybekötött ünnepélyes megnyitón veszi át a díjat, jövő csütörtökön.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek