Római kori hajó kötött ki ma délelőtt a Műegyetemnél

Július 16-án rajtolt Németországból az a római kori hajó, amely ma délelőtt 11 órakor kötött ki Budapesten, a Műegyetemnél. A 24 fős legénységgel rendelkező hajó végighalad a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig, összekötve a Duna menti római örökséggel is rendelkező településeket.

A negyedik századi római hajót egy nemzetközi projekt keretében a Friedrich Alexander Egyetem munkatársai (régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők) segítségével készítették.

Római kori hajóForrás: Living Danube Limes - Interreg Danube Transnational Programme/Facebook

A teljes életnagyságban megépített lusoria típusú őrhajó hossza 18 méter, szélessége 2,8 méter, a súlya pedig hat tonna. Az EU által finanszírozott és az állam által társfinanszírozott, az Élő Dunai Limes (Living Danube Limes) elnevezésű Interreg Duna Transznacionális Program 10 ország 19 partneri közreműködésével valósul meg.

A projekt célja, hogy az egykori Római Birodalom határvonalaként funkcionáló Dunát összekötő útvonalként értelmezze. Ennek része egyebek mellett a Duna menti római emlékek kutatása és kortárs hasznosítási lehetőségeinek feltárása.

A projekt pillérei a kutatás és oktatás, a Duna menti múzeumok klaszterizációja, a fenntartható turizmus és az átélhető történelem, amelyet a Műegyetem részéről a BME Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Tanszéke koordinál.

A hajó augusztus 15-én 11 órakor köt ki a Műegyetem előtt, következő állomása Százhalombatta lesz, írja a kisalfold.hu

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek