Másfél hétre színházzá alakul a szegedi Tisza-part

Tavalyhoz hasonlóan idén is a Tisza partján rendezik meg a hagyományos Szegedi Várjátékokat Vízi Színház címmel. A most pénteken kezdődő rendezvényen a folyó háttere előtt, a Huszár Mátyás rakparton nézhetjük 11 napon keresztül 11 társulat produkcióját.

Itt, a Huszár Mátyás rakparton állítják fel a színpadotForrás: Szeged a napfény városa/Facebook

A tavaly útjára indult fesztivál a 17 éven át megszervezett Szegedi Várjátékok hagyományait viszi tovább, helyszínéül a Tisza Dokk és a Vízirendészeti Úszómű közötti partszakaszt választották. A nyitónap délutánján az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös, a karantén hónapjai alatt csiszolgatott élőszereplős vásári bábjátékát mutatják be. A Vitéz László és az elátkozott malom című produkcióban Kemény Henrik eredeti szövege elevenedik meg a felnagyított bábszínházi paraván díszletében. Pénteken este Nagy Szilárd és Ragány Misa akusztikus koncertjét hallhatja a közönség.

Kísérőrendezvényként az első hétvégén a rendőrség a vízi és közlekedési balesetek megelőzését segítő programján is részt vehetnek az érdeklődők, írja az MTI. A gyermek- és családi produkciók mellett a Szegedi Vízi Színház vendége lesz Vecsei H. Miklós a Csoóri Sándor költeményei ihlette Párbeszéd, sötétben című koncertszínházával, Földes László Hobo Ady-estjével, valamint Joós Tamás énekmondó a Cseh Tamást megidéző, Átlátszó víz legyen című műsorával. A hetényi Csavar színház két interaktív népzenés előadással érkezik Szegedre: Gál Tamás színész és előadóművész Arany János Nagyidai cigányok és Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét dolgozta föl partnereivel.

Hagyomány, hogy a Szegedi Pinceszínház minden évben nyári fesztiválján tartja egyik saját produkciójának premierjét, idén Janik László író, rendező és Varga Bálint zeneszerző vidám és komoly témák egyvelegéből gyúr drogprevenciós, érzékenyítő előadást SQUAD - A banda címmel, melyet a társulat művészei mutatnak be visszatérő gyermekszínészek közreműködésével.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek