Miniszobrot kapott az uralkodó, aki nem mert átmenni a neki épített diadalív alatt

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Szabadság hídon a korábbi névadóról, Ferenc Józsefről készült miniszobor tölti éppen vakációját és ringatózik a nyugágyában, most pedig újabb alkotásról érkezett hír a Kolodko Art jóvoltából, melynek Facebook-oldalára tegnap kerültek ki a képek egy másik, jóval kevésbé gondtalannak ábrázolt osztrák-magyar uralkodó szobráról.

Az alkotás nem mást ábrázol, mint Mária Teréziát, akihez kalandos anekdota kapcsolódik Magyarország egyetlen diadalíve kapcsán. A váci diadalív vagy ahogy a helyiek emlegetik Kőkapu Magyarország egyetlen diadalíve, mely Mária Terézia tiszteletére épült Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján copf stílusban 1764-ben. Migazzi Antal váci püspök rendelte el az építést a fogadásra.

A váci DiadalívForrás: Andocs/shutterstock.com

Az anekdota szerint, mivel mindössze két hét alatt építették fel, a királynő nem mert kocsijával elhajtatni alatta. Mikor néhány héttel később távozott, látva, hogy még mindig áll, már nyugodtan haladt át alatta. A szabadon álló építményt ma felújított állapotban, díszkivilágítással szemlélhetik meg a látogatók - derül ki a Wikipédia szócikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek