Hadrianus császár reggeliző szertartása hatalma demonstrálásáról szólt

Régészek felfedezték Hadrianus császár reggeliző szobáját, melyből az is kiderül, hogy a reggeli étkezés kvázi színházi látványosság volt az udvarban – tudtuk meg az Artnet.com-tól.

Villa Adriana, TivoliEmphyrio / 421 images/pixabay

A régészek Hadrianus római császár tivoli villájának területén 200 holdnyi területén végeztek kutatásokat, amely során rábukkantak arra a helyiségre, amelyben az uralkodó feleségével, Vibia Sabina-val töltötte a reggelijét. Az i. sz. 120 körül épült komplexum eredetileg azért készült, hogy a császár visszavonulhasson a római Palatinus-hegyi palotájából, de kilenc évvel megépülése után Hadrianus ide helyezte át uralkodói központját és innen kormányzott.

A kutatók nemrégiben egy reggeliző helyet fedeztek fel a romok között, amelyből kiderül az is, hogy az uralkodó házaspár a reggelire, mint hatalmi demonstrációra tekintett.

A kutatók feltételezése szerint a császár egy megemelt márvány trónon ült, melyet szökőkutak vettek körül. Az udvar tagjai egy félköríves, ablakos helyiségből láthattak rá az uralkodó sziluettjére, a reggeli így egy drámai jelenetet teremtett. Hadrianus és felesége egy trónszerű emelvényen foglalt helyet, melyet behúzható hidak vettek körbe, hogy a császári pár jól elkülönüljön a szolgáktól. Az emelvény négy külön hálószobába vezetett, amelyek drágakövekkel díszített WC-kel büszkélkedtek.

A császár személyesen segített a komplexum megtervezésében, amely több mint 30 római és görög stílusú épületből állt. Szökőkutak, kertek, medencék és fürdők tarkították a tájat, és a birtok ugyanazokat a vízvezetékeket használta, amelyek Rómán keresztül futottak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek