Veszprémben új Kolodko-miniszobrot adtak át

    Kolodko Mihály alkotása a Margit romok közelében kapott helyet, az oroszlános kislánnyal már három miniszobor díszíti Veszprém utcáit. Török Balázs ötletgazda szerint a miniszobrok ötlete a történelemre emlékezve és a turizmus serkentésére jött létre, ahogy a korábbi két miniszobor, Ernő, az őr, illetve Ödön, az utcazenész, úgy a legújabb alkotás is ezer szállal kötődik Veszprém történelméhez - számol be róla a veol.hu.

    Már Veszprémben is három Kolodko-miniszobor díszíti az utcákatForrás:korzozzvelunk.hu

    Török elmondta, hogy mindenképpen kislányos szobrot szerettek volna, utalva ezzel arra, hogy Veszprém a királynék városa. Az oroszlán pedig az állatkerthez köthető szimbólum, míg a helyszín kiválasztása ezúttal is az alkotási folyamat részét képezte Kolodko Mihálynál.

    Török szerint az első szobor, Ernő a múltat, a második, Ödön pedig a jelent jelképezi, addig a legújabb látványosság a jövőt. A szobor nevéről, ahogy az első két esetben is, Veszprém lakossága dönthet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!