Vérpezsdítő ritmusok és ropogós táncok rázzák fel a közönséget

Flamenco, tangó, kortárs és hagyományőrző magyar táncokba kóstolhatunk bele július 16. és 23. között Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison. Az idei Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjeinek középpontjában a folklór áll – tudtuk meg a rendezvény beharangozójából.

Érzéki táncokból sem lesz hiány - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Billion Photos

A programsorozatot Pirók Zsófia és a FlamenCorazónArte Táncszínház nyitja meg július 16-án FlamenKoktél című produkciójával – két táncossal, kellemes énekekkel, tüzes dallamokkal, pezsdítő ritmusokkal rázzák fel a közönséget. A szabadtéri programsorozat elmaradhatatlan része a magyar néptánc, ahol a Kárpát-medence autentikus néptáncait mutatják be.

Nem maradhat ki a rendezvényből az érzékiség, szerelem, szenvedély sem, amit magyarországi népszerű táncosok jelenítenek majd meg: Budai László és vendégei bohém milongát, kavargó valsot és mágikus tangót visznek a táncparkettre. 

Mindemellett egy érdekes formáció hangulatát is átérezhetik, mégpedig Bartók Béla Román népi táncok művének jazz adaptációját mutatják be az Oláh Dezső Trióval, Hat Tánc címmel. A TáncPark zárásaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című előadását mutatja be. A részletes programot ide kattintva olvashatják el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek