Íme a Szépművészeti és az MNG idei programja

Cézanne és követőinek munkái, II. Amenhotep rekonstruált sírkamrája, a preraffaeliták, Sean Scully és Szinyei Merse Pál festményei várják idén a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába (MNG) látogatókat.

Szinyei Merse Pál: Majáliswikipedia

Ezen a héten zár a Szépművészeti Rubens-kiállítása, várhatóan 150 ezresnél is magasabb látogatószámmal. Ezután az első idén nyíló kiállítása II. Amenhotep fáraó sírjának feltárását idézi meg. A tárlat áprilistól mintegy 140 műtárggyal és a sírkamra méretarányos rekonstrukciójával várja a látogatókat. A nyár elejétől pedig Dürer és kortársainak rajzaiból válogat egy kamaratárlat.

Néhány éve nagy sikerű kiállítás mutatta be Cézanne és elődei kapcsolatát a Szépművészetiben, október végétől pedig Cézanne-tól Malevicsig címmel a francia mester modernizmusra gyakorolt hatását ismerheti meg a közönség. A mintegy 50 Cézanne-művet felvonultató tárlat mások mellett Mondrian, Malevics, Klee és Moholy-Nagy alkotásait, összesen több mint száz festményt, szobrot és grafikát mutat be.

A Szépművészeti Városliget felőli szárnyának rekonstrukciója az év második felében fejeződik be, itt ősszel nyílik meg az új állandó 17-18. századi kiállítás.

Cézanne: Mont Sainte-Victoirewikipedia

A Magyar Nemzeti Galériában jelenleg Farkas István kiállítása látható, majd áprilistól Vágyott szépség címmel a preraffaelita mozgalmat átfogóan bemutató tárlat nyílik a Tate Britainnel együttműködésben. A Rossetti, Millais és Waterhouse főműveit is felvonultató kiállítás kísérőtárlata a preraffaeliták magyarországi hatását kutatja, mások mellett Gulácsy, Rippl-Rónai és Ferenczy Károly munkáit párhuzamba állítva.

A trianoni békediktátum 100. évfordulójáról az MNG vándorkiállítással és kamaratárlattal is megemlékezik, majd októberben Sean Scully, a kortárs képzőművészet egyik legnevesebb absztrakt művészének életművét ismerheti meg a közönség. A művésze mintegy 60 monumentális festményét, papírmunkáját és plasztikáját láthatják majd.

November elején évfordulót ünnepel az MNG. Szinyei Merse Pál születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmából nyílik átfogó kiállítás a galériában.

A tagintézmények közül a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban a Made in Asia című centenáriumi kiállítás lesz látható, a Vasarely Múzeum pedig kétnapos rendezvénnyel tiszteleg az Artpool Művészetkutató Központ megalakulásának 40. évfordulója előtt, majd pedig nemzetközi op art művekből rendez tárlatot.

2020 második felében nyitja meg kapuit a szintén a Liget Budapest-projekt keretében újjáépített komáromi Csillagerőd, és folyamatban van az Országos Restaurálási és Raktározási Központ múzeumtechnológiai berendezése is.

A Szépművészeti Múzeum 2019-ben mintegy félmillió, az MNG pedig 400 ezer látogatót fogadott.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek