Izgalmas sétáló utcaszínházak bukkannak fel idén a Sziget porszínpadán

    Bár világsztárokban idén is jól áll a Sziget, érdemes az egyéb programokat is figyelni. Például az ismét látványosnak ígérkező, gazdag díszletkészlettel felszerelt Nagy Utcaszínházat és a fesztivál legváratlanabb helyein felbukkanó sétáló utcaszínházakat is, amelyek sokszor fontos üzenettel jelennek meg a nagysátrak között.

    A Nagy Utcaszínház idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel, a színpadon és a közönség soraiban egyaránt. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell – fogalmaz a közlemény.

    A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogyan építsük újra a világot, amikor minden összedőlt, és nem maradt már semmi körülöttünk. Újrahasznosított hulladékok, folyamatos pörgés, és lendületes zene állnak össze egy nagy egységgé, amiben mindenki megtalálja, amire épp vágyik.

    Idén is sok meglepő produkciót ígérnek a Sziget fesztivál szervezői, amelyek gyakran olyan helyeken és időben bukkannak majd fel, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Hol egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk majd magunkat, hol egy mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra. A szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbóluma az a 4 méter magas és 6 méter hosszú, fából készült teve, amelyik a francia Paris Benares társulattal érkezik a Szigetre.

    Forrás: Archibald Caramantran / Facebook

    Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal érkezik a francia Le Caramantran társulata, akik teljesen új viszonylatba helyezik a méreteket, így a látogatók ismét gyerekszemmel láthatják a világot. Hasonlóan lenyűgöző lények azok a kihaltnak vélt dodókacsák is, akik a szintén francia Ekart társulat két bátor szafari-kutatójának hátasaként barangolják be a fesztivált.

    Mexikóból érkeznek a Foco alAire társulat tagjai, akik azt állítják: minden társadalomban felfedezhetők törzsi hagyományok, igaz, sokszor rejtett vagy rejtőzködő formában. Ők maguk is egy ilyen csoportosulás, akik színészi játékukkal képesek tapinthatóvá tenni a mai kor elidegenedett embere és a digitális társadalom furcsaságai mellett a bennünk élő ősi, törzsi ösztönöket.

    A Foco alAire szereplőinek fején hordott ipari lámpaburákból mozdulatlan maszkok merednek ránk, miközben arcukon a legfontosabb érzések szokatlan, kényelmetlen őszinteséggel jelennek meg. De a nézőktől azt várják, hogy csatlakozzanak táncukhozForrás: Foco alAire / Facebook

    A La Cie des Bras Cassés két francia művészéről nehéz eldönteni, hogy kik is valójában: postások, vidéki zsaruk, vagy épp vásári komédiások - mindez a helyzettől függ. Motorizált recsegő hangú járgányon utazva cirkálnak a Szigeten, hogy aztán jellegzetes stílusukban vonjanak kérdőre, zavarjanak, zaklassanak, de persze leginkább szórakoztassanak mindenkit, aki útjukba akad.

    Idén három őrületes mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai rendbontásról. Az egyik a Mission Delírium 20tagú kaliforniai fúvós menetelős zenekarhoz kötődik, a második a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú Sound de Secá spanyol csapathoz, a harmadik pedig Mister Piano (Dennis Volk) nevéhez, akit két éve már láthattunk a Szigeten. Ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra, de ezúttal nem egy gitárral, hanem egy kerekeken gördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!