Jane Goodall is tart előadást a Sziget Nagyszínpadán

A Love Revolution a Sziget fesztivál egy kampánya, melynek lényege, hogy a zenei események mellett olyan témákról is beszéljenek a tömegrendezvényen, mint például az emberi jogok, a fegyverkezés és a nemi identitás miatti kirekesztés.

A Love Revolution Special elnevezésű programon a nagyszínpadon rövid beszédek hangzanak el, illetve különböző performanszokat is lehet majd látni. Az egyik legfontosabb vendég kétség kívül a világhírű főemlőskutató, ENSZ békenagykövet és környezetvédő dr. Jane Goodall lesz, de videóüzenet küld Al Gore volt amerikai alelnök, a Climate Reality Project nevű civil szervezet alapítója is.

Forrás: Sandor Csudai/Sziget Festival Official/Facebook

Érkezik még Emi Mahmoud költő, slam poetry szerző, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövet, valamint az a Drew Dollaz is, aki utcai táncosként elképesztő hajlékonyságával vált világhírűvé – és olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna és Rihanna. A tánccal szerzett népszerűségét arra használja fel, hogy a számára fontos kérdésekről beszéljen, azaz többek között a kiközösítésről és az oktatás hiányából eredő problémákról.

Dakota és Nadia két olyan svájci művész, akik a tánc segítségével igyekeznek a családon belüli erőszakról beszélni, míg a The Arrow akrobata duó egy szerelmi történet bemutatása kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a szerelem független a nemi hovatartozástól. A SUPERAR gyerekkórus a hátrányos helyzetű és menekült gyerekek számára biztosít ingyenes zenei oktatást, a Szigeten pedig közös éneklésre hívják majd a közönséget, írja az Index.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek