Hugh Hefner írógépe és ikonikus selyempizsamái is kalapács alá kerültek

Hugh Hefner hagyatékának tárgyait árverezték el a hétvégén Beverly Hillsben: a Playboy-alapító írógépe 162 500 dollárt (46 millió forintot) ért meg új tulajdonosának.

A Julien's aukciósház közlése szerint az Underwood gépet Hefner egyetemi éveiben használta. Az árverésen több személyes tárgyát, például selyempizsamáit és egy olyan gyűrűt is elárvereztek, amely Viagra-tabletta tárolására alkalmas rekesszel rendelkezik. Utóbbit 22 400 dollárért (6,3 millió forintért) adták el.

Hugh Hefner pizsamái olyannyira jellegzetesek voltak, hogy még a Las Vegas-i Madame Tussauds múzeumban is hálóruhában jelenítették megForrás: Anton_Ivanov/Shutterstock

Hefner első, 1953-as Playboy-magazinja, címlapján Marilyn Monroe-val, 31 250 dollárért (8,8 millió forintért) kelt el. Egy külön a vállalkozó számára készített Monopoly-játékot 19 200 dollárért (5,4 millió forintért) értékesítettek. Az aukció bevétele a Hugh M. Hefner Alapítványhoz kerül.

Hefner 2017 szeptemberében hunyt el, 91 éves korában. Ikonikussá vált magazinját 1953-ban alapította. A meztelen képeket, cikkeket, interjúkat és a nőkkel való bánásmódról szóló tippeket ötvöző lap a következő évtizedekben megváltoztatta a prűd amerikai társadalom erkölcsről alkotott elképzelését.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek