Több fürdőben is felújításokat tervez a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., derül ki a Hegyvidék Tv riportjából, melyet a Termál Online szemlézett.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2310/20231020budapest-termalfurdo-szechenyi-furdo-medence.jpg?w=800&h=533&t=5)
A műsorban Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a Széchenyi fürdőben 10 éve halogatott beruházásokat terveznek idén megvalósítani. Körülbelül egymilliárd forintot költenének az uszoda és a termál részleg fedett részének felújítására.
Idén veszi kezdetét a Rácz fürdő rekonstrukciója is, 5 milliárd forint értékben. A dolgok mostani állása szerint 2025-ben nyithat újra a fürdő.
A Gellért Gyógyfürdő felújítását korábban a kapcsolódó szálloda rekonstrukciójával összhangban tervezték, ami miatt időszakosan bezárták volna a fürdőt. De a legfrissebb információk szerint a gyógyfürdőt érintő felújítások megoldhatók a teljes bezárás nélkül is. A tervek szerint modernizálni fogják a gépészeti berendezéseket is.
A 2020 eleje óta zárva tartó Király Gyógyfürdő felújítása is régóta tervben van, de egyelőre nem tudni ez mikor fog megvalósulni.