Érdemes lesz megint kilátogatni a dunaszerdahelyi fürdőbe

    Jó évet zárt tavaly a dunaszerdahelyi termálfürdő, melynek bevétele először haladta meg a 4 millió eurót, idén a bevétel egy részéből fejlesztéseket is megvalósítanak a területen.

    Dél-Szlovákia legkedveltebb termálfürdője, a Dunaszerdahelyi Thermálpark napozószigettel ellátott medencét kap és fürdésre alkalmassá teszik a tavát is - tudtuk meg a szlovákiai Paraméter híreiből. A legnagyobb úszómedence és annak környéke is új fényben tündököl idén nyáron. A tavaly 45 éves termálparknak ez az egyetlen olyan medencéje, amely még eredeti, ezt most 1 millió euróból teljesen újjáépítik.

    Az úszómedence a felújítás előttForrás: Facebook / Thermalpark DS

    A helyeik nem aprózzák el a fejlesztést, az olcsóbb, kevésbé jó megoldások helyett inkább a drágább, tartósabb és szebb mellett döntöttek, ezért a medence csempe helyett fóliát kap. 

    A felújítás során egy tartályt is elhelyeznek a medence belsejében, amivel létrejön egy napozósziget, ezzel pedig három részre tagolható az egész. Az egyik részben ugrálórészeket alakítanak ki, ahol a víz mélysége 2 méter lesz a medence teljes hosszúban; közel 50 méteren három úszósáv lesz leválasztva, ami kimondottan a sportolókat szolgálja majd. Mindemellett lebetonozzák és lekövezik a medence környékét is. A nagy úszómedence felújítását május végére tervezik befejezni. 

    Idén belevágtak a fürdő tavának fellendítésébe is: kitisztítják a tómedret, és alkalmassá teszik a fürdőzésre, így 4-5 ezer négyzetméternyi pancsolásra alkalmas vízfelülettel bővül a komlexum. Lekövezik a part hosszú részét is, ahol nyugágyakon lehet majd lazulni és napernyőket is elhelyeznek. 

    Kiépítésre kerül emellett egy fahíd, ami a fürdő fő területét köti össze a szigettel, ahová pedig további attrakciók kerülnek.  

    A Thermalpark medencéi és tava a magasbólForrás: Facebook / Thermalpark DS

    Egy további fejlesztés, amit a nyári szezon befejezésével indítanak, a fürdő hátsó részében található panzió felújítása. Jelenleg ez egy 9 szobával rendelkező létesítmény, amelyet szeretnének 22 szobásra bővíteni. Ehhez hozzátartozik a kemping jobb infrastrukturális kiépítése is. Ugyancsak egy őszi beruházás keretén belül a fürdő szállodájához tartozó parkolót is bővítik, a belépőcsarnok előtti területen pedig pihenőzónát építenek ki. A helyeiknek már 2020-ra is vannak terveik: a belő terület kibővítését, a fedett terület megháromszorozását tervezik. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!