Olcsóbban csobbanhat, ha bringával érkezik Zalakarosra

Hamarosan kedvezményes bringás belépővel, úgynevezett Go Bike masszázzsal és kerékpár-tárolókkal várja a két keréken érkezőket a zalakarosi termálfürdő.

Zalakaros hazánk első kerékpárbarát fürdővárosaként csalogatja turistáitForrás: GYÓGY ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ ZALAKAROS

Ha szerencséjük van a városba látogatóknak, akkor az általuk választott szálláshelyen, a szobájuk foglalását tartalmazó csomagárba már eleve beépítik a fürdő kerékpárbarát szolgáltatásait, mert, hogy mostantól erre már minden szálláshelynek lehetősége van. Ráadásul, ha a vendég hajlandó a kocsiról a pihenés idejére megfeledkezni, képletesen "leadni a slusszkulcsot" a panziók és hotelek recepcióján, akkor cserébe egy jegyet kap majd, amellyel aztán a helyi Tourinform irodában ingyen kölcsönözhet kerékpárt.  

Forrás: Csepregi Tibor / Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.

A Zalakaros Go Bike sajtóközleménye szerint az aktív és egészséges életmód iránti érdeklődés fokozatosan nő a fürdővárosban: a helyi Kerékpáros Centrumban közel kétszer annyi bringát adtak ki a látogatóknak, mint egy évvel korábban. Ami érthető, hiszen a Kis-Balaton kerékpáros túrái egyedülálló természeti környezetben kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.

A Kányavári-sziget, a Kis-Balaton fokozottan védett területeForrás: Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft

A város Tour De Zalakaros országúti kerékpárversenye például 2500 indulójával mára az ország egyik legkedveltebb rendezvényévé nőtte ki magát. A június 21-23. közötti időpontra tervezett bringás hétvégén gyerekversenyt és Kis-Balaton körüli családi bringatúrát is szerveznek.

Forrás: Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek