Bogács is felkerült hazánk gyógyhelytérképére

Januárban írtunk arról itt a Travelón, hogy Bogács is felkerülhet erre a térképre, az elmúlt hetekben pedig megszületett a döntés, lezárult az egy éven keresztül tartó minősítési folyamat. Így idén ősztől már gyógyhely címmel büszkélkedhet a bogácsi gyógyfürdő – írja a Borsod Online.

Ebbe a körbe már harminchárom magyarországi gyógyfürdő tartozik. Az egyéves minősítési folyamat alatt számos környezeti, többek között a levegő és a talaj tisztaságával, zajterheléssel kapcsolatos mérést végeztek el a szakemberek. A fürdő vize korábban gyógyvíz minősítést nyert el, majd 2016. novemberében kapták meg a gyógyfürdő címet, egy ideje azonban már gyógyhelyre érkezhetnek a látogatók.

Forrás: bogacsitermalfurdo.hu

A tervek szerint jövőre Bogácson egy fedett élményfürdő épül, majd a szolgáltatások bővítésére egy wellness-részleg kialakítását tervezik, amelynek az átadása a 2020 utáni időszakban várható.

A közel hatvan éve Bogácson talált termálvizet, a mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazzák, és ma már kilenc szabadtéri-, valamint egy fedett medencével várják a vendégeket. Télen viszont csak négy medencét működtetnek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek