Gondolt már rá, hogy medencében is várhatja a Mikulást?

Játszóházakkal, gyermekkoncertekkel, kedvezményes belépőkkel és éjszakai fürdőzéssel készülnek a hazai fürdők a Mikulás-váró hétvégére. Néhány fürdőben a piros ruhással személyesen is lehet majd találkozni.

December 8-án éjszakai fürdőzést tartanak az Aquaticum élményfürdőben, a program 19 órakor kezdődik, és csak éjjel 1 órakor zár a fürdő. Ezen az estén nyitva lesz a szaunacentrum is, ahova 500 forintos kiegészítő jeggyel lehet majd belépni - írja a termalonline.com. A fürdő megújult kültéri termálmedencéjét is kipróbálhatja.

Aquaticum, DebrecebForrás: Aquaticum

Játszóház Igalon

Ebben a fürdőben Mikulás Partyt szerveznek 8-án, amikor a 10 év alattiak ingyen lubickolhatnak. 11 és 16 óra között játszóházzal várják a kicsiket, akiket 14 órakor a Mikulás is meglátogat, méghozzá a Krampuszaival együtt. A felnőtteket mindeközben aquafitnesszel és szaunaszeánszokkal várják.

Régi slágereket hoz a Mikulás Kecskemétre

Retro bulival és éjszakai fürdőzéssel várják a látogatókat a Kecskeméti Fürdőben. A party 21 órakor kezdődik, és éjjel fél 1-ig lehet élvezni a régi slágereket a fürdő medencéiben. A szaunát is lehet majd használni.

Éjszakai fürdőzés KecskemétenForrás: facebook / Kecskeméti Fürdő

A Lenti Fürdőbe is ellátogat a Mikulás december 8-án. A gyerekeknek ezen a napon kézműves foglalkozást és vetélkedőt is tartanak. A felnőttek szaunaszeánszokon pihenhetnek és aquafitnessz is lesz. Este 8 órától éjjeli fürdőzést tartanak méghozzá hastáncos- és tűzzsonglőr bemutatóval egybe kötve.

Makón gyermekkoncert is lesz

Szombaton a kicsiknek koncertet tartanak, emellett kreatív sarokkal és zenés kívánságműsorral is várják a látogatókat. A Hagymaticum fürdő Mikulás Partyján délután gyermekmegőrzésre is lesz lehetőség, így a felnőttek szabadon fürdőzhetnek.

A Makói Hagymatikumban már kukucskál a MikulásForrás: facebook / Makói Hagymatikum Fürdő

A miskolctapolcai Barlangfürdőt színes buborékok árasztják majd el a hétvégén, és a Mikulás is betoppan a mókás rendezvényre. 8-án a gyerekeket kedvezményes fürdőbelépővel várják, és játékos programokat is szerveznek nekik. A felnőttek ezen a napon éjfélig fürdőzhetnek.

Siófokon a Galerius Fürdőben rendeznek Mikulás napot 8-án, 11 és 19 óra között. A gyerekeket animációs programokkal várják az első emeleti játszóházban, 14 órától pedig vízi vetélkedőn vehetnek részt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek