Közel 30 szaunaszeánsz közül válogathat az Év fürdőjében

Igazi, változatos kényeztetéssel készül az Év fürdője a közelgő hosszú hétvégére. A mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben most a változatos medencék és gyógyfürdők mellett mintegy harminc különböző szaunaszeánsszal várják a pihenni vágyókat. A szaunaprogramokra 18-a és 23-a között kerül sor a Szaunavilág finn szaunájában és az emeleti Szaunasziget Kültéri szaunájában.

Forrás: shutterstock / Készítette: Billion Photos

Nem is fontos megvárnia a szombattal kezdődő hosszú hétvégét ahhoz, hogy relaxáljon egy levendulás inhalálás során, vagy kényeztesse bőrét egy kakaóvajas bőrradírral, mert akár egy almás-fahéjas kényeztetésnek is részese lehet, ha csütörtökön látogatja meg a mórahalmi fürdő szauna részlegét. A szaunaszeánszokról akkor sem fog lekésni, ha délelőtt még dolgoznia kell, hiszen a programok délután fél háromkor kezdődnek és egészen az esti órákig tartanak. Az utolsó szeánsz 18.30-kor kezdődik.

Pénteken egyebek mellett citromfüves inhalálással, sós-olívaolajas bőrradírral és gyümölcsös vitaminpótlassal várják a szaunázás szerelmeseit. Szombaton egy relax programmal indítanak, de lesz mézes, kamillás kényeztetés is. Vasárnap egy őszi szőlős vitaminpótlásra is benevezhet, de választhatja a 16:30-kor kezdődő mézes-mandulás bőrápoló szaunát is. Hétfőn és kedden sós-kávés program, sőt, kámforos inhalálás is lesz. A szaunaprogramok részletes listáját Mórahalmi Szaunaprogramok közösségi oldalán nézheti meg.

Ahhoz, hogy részt vehessen a csábító szaunaprogramokon a belépőjegy mellett egy 400 forintos szauna felöntést is szükséges vásárolnia a fürdő főbejárati pénztáránál. A Szaunasziget részlegben különböző felöntéseken vehetnek részt a vendégek, melyhez szükség van a Szaunasziget jegy megvásárlására is a szauna programjegy mellett. Ez további 800 forintot jelent.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek