Két nap Debrecenben - Egy tartalmas séta látnivalói 1. rész

Két napot töltöttünk Debrecenben, és érzésem szerint a lehető legalaposabban felfedeztük. Jártunk ismert és kevésbé ismert, inkább csak a helyiek által látogatott egyedi helyeken. Nagyon nehéz feladat egy kedvenc helyet kiválasztani közülük. De ha muszáj, akkor legyen az a Piac utca, ahol ténylegesen találkozik múlt, jelen és jövő. És bár a léptékek itt is óriásiak, a hangulat egyáltalán nem budapesti, a jó értelemben.

Tízóraira érkeztünk a városba, és rögtön egy ízletes élménnyel indítottuk a napot. A helyszín a Vintage World kávézó titkos kertje volt, ami bizony az első centiméterétől az utolsóig Instagramra kívánkozó helyszín, az étel- és italkínálatáról nem is beszélve. Csodás, saját készítésű bagelek és croissant-ok vártak ránk az emeletes tálalókon, melléjük pedig fotogén és nagyon finom kávékat, limonádékat és smoothie-kat választhattunk.

Vintage World kávézóForrás: VisitDebrecen

A kávézóhoz tartozó apró rózsakertben az egész délelöttöt el tudtuk volna tölteni, de várt Debrecen, tovább kellett sétálnunk. Következő állomásunk a nemrég megújult Református Kistemplom volt, amit a Piac utcán sétálva értünk el. Debrecen legidősebb egyházi épülete szerényen húzódik meg az utca színes kereskedőházai és impozáns palotái között, a helyiek sokszor csak Csonkatemplomnak nevezik, pedig most már kilátópont van az egykor "elfújt" kupola helyén. 

A kistemplomnak sok elődje volt a mostani helyen, és mituán 1721-ben felépítették a mai formáját, az is szenvedett eleget. Harangjait és óraszerkezetét 1725-ben helyezték el a toronyban, majd egy évvel később felkerült az új torony rézgombja és a hagyma formájú toronysisak is.

A Református Kisteplom, melynek kilátóját végre átadtákForrás: VisitDebrecen

A templom többször vált természeti csapások áldozatává, "de a legismertebb 1907. április 19-én következett be, amikor egy nagy erejű szélvihar letépte a toronysisak bádogjának egy részét. A toronytetőt megjavították, ám később a szél egészében ledöntötte. Az építészek „belenyugodva Isten akaratába", kupola nélkülivé építették át a tornyot. Azóta hívják a helyiek „csonka" templomnak. A Kistemplom a II. világháborúban is megsérült, a háborút követő évtizedekben több ütemben állították helyre" - olvasható a visitdebrecen.hu oldalon.

Az idők folyamán a templom környéke feltöltődött, a templomhajó sötétnek bizonyult, külseje ütött-kopott lett, felmerült a templom átalakítása, sőt, szóba jött a lebontása is, de végül nem gyűkt össze a pénz a felújításra, így megmaradt a régi épület és a torony. Ez pedig ma a város egyik legszebb történelmi emléke. Érdekessége, hogy a feltöltődés miatt, a templomba nem fel megyünk a lépcsőkön, hanem le megyünk a mai utcaszint alá. A kistemplom.hu oldalon keresztül a romantikus stílusjegyekkel bíró templomban vezetéssel is körbenézhetünk. Ebben az esetben első kézből ismerhetjük meg a történetét, mászhatunk fel a toronyba és csodálhatjuk meg a 46 változatú 3 manuálos orgonáját, mely egy Európa-szerte egyedülálló hangszer, és több évtizedes hallgatás után 2018 karácsonyán szólalt meg újra.

Sétáljunk a Piac utcán!

A Piac utca, ahol a Kistemplom is található, a híres debreceni vásárok egykori helyszíne. Ha itt sétálunk egyet, akkor megcsodálhatjuk a gyönyörű belvárosi palotákat és kereskedőházakat. Ezek közül szép darab, a hangulatos Simonffy utca sarkán álló impozáns ikerbérház, az Első Debreceni Takarékpénztár rózsaszín palotája a Kossuth utca sarkán, a Piac utca 41. szám alatti Rickl-ház, ahol Szabó Magda anyai felmenői működtették híres vegyeskereskedésüket, és a 20. szám alatti klasszicista Városháza, ahonnan több mint 450 éve irányítják a várost.

A Simonffy utca esteForrás: VisitDebrecen

Tudomány és kultúra

Sétánk során ellátogattunk a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba is, mely hazánk második legnagyobb kortárs galériája, és az ország egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti magángyűjteményének bemutatási lehetőségével büszkélkedik. Színvonalas képzőművészeti kiállításokkal, kapcsolódó társművészeti produkciókkal, valamint izgalmas és szórakoztató múzeumpedagógiai foglalkozásokkal vár minden korosztályt. 

Modem épülete, a kocsiból könövő fávalForrás: Travelo.hu

Jelenlegi kiállításai közül a Re:Re című tárlat tette ránk a legnagyobb hatást, mely szeptember 17-ig látogatható. A tárlat elemeinek a célja, hogy újragondoljanak bizonyos történelmi pillanatokat, mindennapi élethelyzeteket, tárgyakat. Erős, hatásos kiállítás, amire "visszajáró" jeggyel is be lehet menni, mert van, hogy nem elég egyszer végigmenni rajta.

Debrecen legújabb színházának, a Csokonai Fórumnak, mely 2022 októberében nyitotta meg kapuit, tagadhatatlanul Müpa hangulata van. Nagy tereiben mi is keringtunk egy kicsit, és még be tudtunk pillantani a Színházi Olimpia néhány próbájára is. A komplexum egy minden igényt kielégítő, modern, 21. századi színháztechnológiának megfelelő, multifunkcionális színház, valamint egy művészeti képzési központ is egyben.

Csokonai Forum belsőForrás: VisitDebrecen

Az épület három játszótérrel várja a színház kedvelőit. Legnagyobb egysége a kamaraszínház, amely egy 350 néző befogadására alkalmas modern játszóhely. E mellett kialakítottak benne egy 150 nézőt befogadó stúdiószínházat és egy előadóteremként is működő 100 nézőt befogadó Orfeumot.

Ülljünk villamosra, majd bringázzunk!

Debrecen 1-es villamosa, olyan, mint Budapesten a 2-es villamos, vagy Bécsben a Ringen robogó. Elvisz a legszebb helyekre a belvárostól a Nagyerdőig. De azért út közben érdemes leszállni a Bem téren, a Nagyerdő kapujában, ahonnan gyalog ajánlott folytatni a túrát. Itt, a Simonyi úton találjuk a város legszebb, több mint kétszáz éves múltra visszatekintő fasorát, melyek között gyönyörű villák, egykori nyári lakok bújnak meg. 

Séta a NagyerdőnForrás: VisitDebrecen
A nagyerdei Békás-tó mellett jó pihengetniForrás: VisitDebrecen

Gyaloglás helyett bringázhatunk is. Így gyorsabban és könnyebben elérjük az Egyetem környékét is, amit mindenképpen érdemes megcsodálni. Sőt be is lehet menni egy kicsit tátogni a méreteken, és hűsölni a kőpadokon.

Az egyetem épületeForrás: Travelo.hu

Visszatérve a Nagyerdő területére a Békás-tó partján vadkacsák mellett üldögélhetünk, vagy a park kacskaringós erdei tanösvényein barangolhatunk. A fák között jól figyeljünk, mert megannyi landart-alkotás bukkanhat fel, a repülő vadludaktól a sünihotelig.

A szabadtéri színpad a NagyerdőbenForrás: VisitDebrecen

Ez a város közepén elterülő természeti szépség egyszerűen elképesztő, mind méretileg, mind tisztaságát, szépségét tekintve. Megnyugszik itt az ember lelke. A Nagyerdő semmiképpen se maradjon ki a látnivalók közül.

Címlapkép: A Református Nagytemplom - VisitDebrecen

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek