Magyar eszközökkel indult útjára a bolygó jeges holdjait felderítő űrszonda

Pénteken elstartolt Európa első Jupiter-szondája, a bolygó jeges holdjait felderítő JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer), amelynek elkészítésében magyar kutatóintézetek és cégek is közreműködtek – adta hírül az MTI.

Az űrszonda közép-európai idő szerint 14:15-kor indult el egy Ariane 5 hordozórakétán a Francia Guyana-i Kourou közelében található európai űrkikötőből, hogy egy közel 8 évig tartó utazás után 2031 júliusában megérkezzen a Jupiterhez.

A JUICE a Naprendszer legnagyobb bolygóját, valamint annak környezetét és három jeges holdját (Europa, Ganymedes és Callisto) vizsgálja majd minden eddiginél részletesebben és többek között a primitív létformákra utaló lehetséges jeleket, illetve az élet létrejöttéhez szükséges fizikai és kémiai feltételek meglétét is kutatni fogja - közölték a misszió magyar résztvevői. A JUICE fő célpontja a Ganymedes lesz, amely körül pályára is áll, küldetése végén, 2035-ben pedig becsapódik a felszínébe.

Az Európai Űrügynökség (ESA) által közreadott képen felbocsátják a Jupiter Icy Moon Explorert, a Francia Guyanán, Kourou-ban lévő Guyanai Űrközpontból.Forrás: MTI/AP/ESA/-

Az európai Jupiter-szonda fedélzetén 10 különféle tudományos műszeregyüttest helyeztek el, emellett egy sugárzásmérő berendezés is található rajta. A kísérlet során a szakemberek a földi rádiótávcső-hálózatok segítségével nagy pontossággal követik majd az űrszonda mozgását a távoli kvazárok által kijelölt égi vonatkoztatási rendszerben, ami a jeges holdak gravitációs terének és belső szerkezetének megismerésében segít. Az űrszonda elsőként jövő augusztusban tér vissza a Föld közelébe, amikor az űrkutatás történetében először mind a Hold, mind a Föld mellett vesz lendületet további útjához.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek