Világsztárok adnak randevút a pálosoknak Zalacsányban

Mások mellett a Gipsy Kings, Candy Dulfer és a Csík zenekar is fellép júniusban a Zalacsányban először tartandó Örvényesvölgy Fesztiválon, ahol nemcsak zenei világsztárokkal, hanem a magyar hagyományokkal és a pálosok történelmével is találkozhatunk.

 

Forrás: Örvényesvölgy Fesztivál / Facebook.com

Júniusban két hétvégén, 9-10-én és 16-17-én zajlik majd az Örvényesfölgy Fesztivál. Az első hétvége programjai a magyar hagyományok, a magyar népzene köré fonódnak majd számos gyerekprogrammal, különleges koncertekkel és esténként táncházzal. A második hétvégén a nemzetközi fellépőké lesz a főszerep, öt külföldi sztárvendég érkezik majd Zalacsányba a dzsessz, a soul, a blues és az elektro-swing legnagyobbjai közül.

Külön hangsúlyt kapnak a négy nap során az irodalmi programok, kortárs szerzők könyvbemutatói, de széles körből válogathatnak a gyerekek is, akiket interaktív mesejátékokkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal várnak a szervezők - olvasható az MTI összefoglalójában és a fesztivál honalpján.

A felnőtteket a környék természeti szépségeivel és portáival ingyenes e-bike-túrákon vezetik végig. Igazi egyedisége a fesztiválnak, hogy a pálosok találkozója részeként akár nyílt régészeti feltáráson is jelen lehetünk majd.

Az Örvényesvölgyi feltárás
A fesztivál igazi különlegessége az a nyílt régészeti ásatás, amely éppen most zajlik a területen, ahol egykor jelentős pálos kolostor állt. Feltárását néhány éve kezdték el a Göcseji és a Balatoni Múzeum munkatársai. A munkák a környékbeli közösségekkel együtt, szinte nulla forintból folytattak eddig. Ennek folyamatát, eredményeit is bemutatják, de kőtárat is avatnak majd.
Simmer Lívia régész arról számolt be, hogy 2017-18-ban talajradaros felméréssel állapították meg a völgyben fekvő templom és kolostor pontos helyét, 2021-ben pedig próbafeltárást végeztek. Meg is találták a templom déli falának és támpilléreinek maradványait, valamint több sírt. Idén a kolostort, a lakószárnyat és a kerengőt kutatják újabb szondák elhelyezésével.

A Zalacsány melletti dombok ölelésében fekvő helyszínen - ahol az elmúlt években is tartottak már koncerteket - az első hétvégén a Csík zenekar zalai néptáncosokkal együtt lép a színpadra, a második hétvégén pedig a külföldi fellépőké a hely, így a Gipsy Kings, a tavaly is ugyanitt szereplő Kevin Davy White, majd Candy Dulfer szaxofonos, zárásként pedig a Deladap formációja várja a zenerajongókat.

A magyar előadók közül június 16-án lép fel az idén harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System vendégművészként Mitsoura Mónikával, Magyar Borival és a Romano-Dromot vezető Kovács Antallal. Juhász Gábor dzsesszgitáros triójával és Karosi Júliával mutatja be Planets című új albumát, Gyárfás István dzsesszgitáros triója pedig Szabó Gábor gitáros emlékének szenteli június 17-i fellépését.

Zalacsányba szó szerint hazatér New Yorkból Németh Ferenc dzsesszdobos, aki Seamus Blake tenorszaxofonossal - aki jelenleg a Pink Floyd-alapító Roger Waters zenekarában játszik - és Gilad Hekselman gitárossal szerepel együtt.

A fesztivál első napjaiban zajlik Zalacsányban a pálos települések 11. országos találkozója is. A találkozó ideje alatt, amit a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke nyit meg, a vendégek és a csatlakozó érdeklődők meglátogatják a környékbeli pálos nevezetségeket, malmot, kolostorromokat, és ásatási bemutatón is részt vehetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek