Megvan a dal, ami az ország harmadik zenélő útján hallható lesz

Ahogy korábban írtuk, kelet-nógrádi Jobbágyi és Salgótarján közötti útszakaszon épülhet meg Magyarország harmadik zenélő útja. A 21-es főút a tervek szerint az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét játssza majd, írja a nool.hu.

Zenélő út már Kaposvár és Szerencs környékén is található - illusztrációForrás: Facebook/Zenélő út

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megvizsgáltatta, hogy a 21-es főút mely részén lehet kialakítani az úgynevezett zenélő burkolatot. Hat helyszínt vizsgáltak át, amely alapján szakvélemény is készült. A vizsgálatok alapján pedig műszaki, zaj és természetvédelmi szempontból is a település előtti helyszín bizonyult erre a legalkalmasabbnak.

Az akusztikus burkolatot a 21-es főút Jobbágyi előtti szakaszán tervezik megvalósítani: a dal közvetlenül a vármegye táblától lesz majd hallható a főút Salgótarján felé vezető irányába tartó úton.

Schoblocher István polgármester számára nagy öröm a zenélő út, hiszen az Ismerős Arcok az egyik kedvenc együttese és a településen is felléptek már korábban. Schoblocher bízik abban, hogy a beruházásnak köszönhetően többen megismerik majd Jobbágyit. Várhatón a munkálatok még idén nyáron elkezdődnek. Ha valaki nem ismerné a konkrét számot, amelyet az autók kerekei fognak majd a 21-es főúton megszólaltani, most akár meg is hallgathatja, nézheti a klippben.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek