Felfedezetlen kirándulóhelyek Magyarországon, fekete öves túrázóknak

Ha rendszeres túrázó vagy, jó eséllyel hallottál már a Szalajka-völgyről és a Rám-szakadékról. Ezek valóban gyönyörű helyek, de Magyarország természeti látványosságai nem merülnek ki a legnépszerűbb kirándulóhelyekben. Számos különleges atmoszférájú hely létezik, amelyekről kevesebbet lehet hallani. Ilyen helyekre viszünk el most titeket.

A Tata közelében lévő horgásztó – kerékpárral

Tata fölött, a Gerecsében, Tardos nevű falutól nagyjából másfél kilométerre található a Malomvölgyi-tó. Ez az apró, kerek, zöld vizű tavacska alapvetően egy horgásztó, de ha mi nem is vagyunk nagy pecások, akkor is érdemes eljönni ide a hely kellemes hangulata miatt. A tó körül padokon pihenhetünk meg, egy faházban berendezett büfében pedig egy kis harapnivalót is magunkhoz vehetünk, ha éppen nyitva találjuk. Júniusban, amikor ott jártunk, még zárva volt, és a Facebook-oldaluk is áprilisban frissült utoljára, de egy korábbi kommentelő szerint mindig hosszú sorok állnak a hekkért, amikor nyitva van. 

A Malomvölgyi-tó körül padokon pihenhetünk meg, egy faházban berendezett büfében pedig egy kis harapnivalót is magunkhoz vehetünkForrás: SMaria/orszagalbum.hu

Ha már erre járunk, érdemes egybekötnünk a kirándulást egy sétával az Agostyáni arborétum hatalmas fenyőinek árnyékában. A völgyön átfutó Hidegkúti-forrás vizét összegyűjtő patak útjába gátat építettek, és két tavat létesítettek a kedvező éghajlat fenntartása érdekében.

Az arborétum sajátos mikroklímájának köszönhetően az országban egyedülálló módon több fenyőféléből álló erdőt csodálhatunk meg, melyek többsége nem őshonos a területen.

A Malomvölgyi-tó és az arborétum a bicikliseknek is jó program, de nem árt, ha van egy kis kerékpáros-gyakorlatunk. Tatáról indulva 14 kilométer az út, de a sok emelkedő miatt bizony fárasztó tud lenni bizonyos útszakaszokon. Cserébe azonban pihentető lejtőkben is lesznek bőven, ahol kifújhatjuk magunkat egy-egy nagyobb erőfeszítést igénylő szakasz után.

Az ország legszebbnek tartott szorosa

A Mátra déli oldalán, a Berek-patak mentén találjuk a Tarjánka-szurdokot, amit a trekhunt.hu az ország legszebb szorosának nevezett. A szurdok Gyöngyöstől nem messze található, és Domoszlóhoz tartozik.

A Tarjánka-szurdokot sokan még a Rám szakadéknál is mesésebbnek, vadregényesebbnek tartjákForrás: Miklós Rácz/orszagalbum.hu

Állítólag sokan még a Rám-szakadéknál is mesésebbnek, vadregényesebbnek tartják. Népszerűségéhez nagyban hozzájárul, hogy a szorosba csak a Bükki Nemzeti Park által vezetett, szervezett túrával lehet bemenni. A túra során a bukósisak használata kötelező, amiről a programszervezők gondoskodnak!

A Mátra legvadabb szurdoka, a Csörgő-völgy

A Csörgő-patak völgyét a leggyakorlottabb túrázók is a Mátra legvadabb szurdokaként emlegetik, igazi fekete öves túrázóknak való hely. A pataknak már a neve is árulkodó: azért nevezik így, mert az áradás idején olyan erővel dobálja a medrében pihenő köveket, hogy tisztán lehet hallani a koccanásaikat. Szinte függőleges falak között, mohás sziklákkal tarkított szurdokban halad az út a jéghideg vizű Csörgő-patak mentén. A turistaút nagyon nehezen járható – talán azért, mert a Csörgő-völgyet 2000-ben erdőrezervátumnak nyilvánították.

A Csörgő-pataknak már a neve is árulkodóForrás: JUHASZJ/Országalbum

Ez azt jelenti, hogy minden emberi tevékenységet beszüntettek annak érdekében, hogy az erdő természetesen és zavartalanul fejlődhessen, és tanulmányozhatóvá válhasson. A turistaút mentén többször át kellett kelnünk a patak bizonytalan kövein, ami nem kevés ügyességet kívánt. Ki kellett tapasztalni, melyik a legkeskenyebb szakasz, hol vannak a legstabilabb és legkevésbé csúszós kövek.

Egy titkos hely, ha nem mennénk messzire Budapesttől

Legtöbben egyszerűen csak Szurdok néven ismerik a Pilis egyik leghangulatosabb patakvölgyét, a Dera-szurdokot. Pilisszentkereszttől délkeletre, a falu szélső házaitól nem messze kezdődik a több mint 1 kilométer hosszú, meredek sziklák között kanyargó szurdok.

A Dera-szurdok látványos részén az Országos Kéktúra útvonala vezet átForrás: HEGYEKLÁNYA/orszagalbum.hu

A szoros látványos részén az Országos Kéktúra útvonala vezet át, a szurdok felső, a faluhoz közelebbi végétől egy újonnan kialakított, jelzett panorámaösvényen megyünk vissza, végig a sziklás gerincen, a parkolóig.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek