Neoreneszánsz WAMP vásárt rendeznek dunai kilátással

Persze nem a vásár és a termékek repülnek vissza az időben, hanem a helyszín lesz rendhagyó, méghozzá a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje, ahova már csak a hangulatért és a kilátásért is érdemes lesz kilátogatni. 

A tökéletes helyszínForrás: Shutterstock.com / Digoarpi

A Wasárnapi Művészeti Piac, vagyis a WAMP még ma is büszkén viseli a legnagyobb hazai dizájnvásár címét. A fiatal tervezők, gazdasági szakemberek és menedzserek által létrehozott rendezvénysorozat immár 16 éve hozza el a wamposok egyedi tervezésű ruháit, táskáit, grafikáit, kerámiáit, ékszereit és egyéb kiegészítőit.

Az ingyenes és kutyabarát vásárt július 10-én, vasárnap rendezik, a látogatókat pedig 11 órától 19 óráig várják az árkádok alatt. A legrégebbi hazai dizájnvásár azokat várja, akik minőségi magyar termékek közül válogatnának, legyen szó ötletes gyerekjátékokról, print termékekről, hazai tervezők által megálmodott különleges ruhákról vagy éppen négylábú kedvenceink kiegészítőiről.

A szervezők azt javasolják, hogy érkezzünk tömegközlekedési eszközökkel, mivel akkor nem kell vesződni a parkolóhely kereséssel, és a közelben - a gyönyörű panorámát nézve - még egy finom pohár bort is meg tudunk inni; ezt már mi ajánljuk. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek