Karneváli hangulattal és rozé maratonnal érkezik a legrózsaszínűbb fesztivál

Villány Város Önkormányzata július 8-án és 9-én 11. alkalommal rendezi meg a Villányi Rozé Fesztivált a többezer rózsaszínű lufival, lampionokkal és papírvirágokkal feldíszített Villányi Rendezvénytéren. De nem ez lesz az egyetlen fesztiválhelyszín, a város számos pontján találkozhatunk majd a borvidék borászataival, a régió ízes gasztronómiai kínálatával, és a hajnalig tartó nagyszínpadi koncertekkel.

Forrás: villanyiborfesztival / Press

A Rozé Fesztivál programjai ugyan hivatalosan július 8-án, pénteken kora este indulnak, de a készülődés a fesztiválozók számára már napokkal korábban elkezdődik. Már csak azért is, mert szombaton rendezik a fesztivál szerves részét képező rózsaszínű „buli-futóversenyt", a többezer futót vonzó RozéMaratont, amire érdemes jó előre beregisztrálni a fesztivál honlapján. 

A fesztivál megnyitója pénteken 18:30-kor lesz a Rendezvénytéren. Ezután a Made in B nevű pécsi zenekar nyitja meg a koncertek sorát 19 órakkor, ugyanezen a helyszínen. Az első nap éjszakába nyúlóan ér majd véget - olvasható a Villanyiborfesztival.hu oldalon, ahol a napi programbontás is megtalálható.

A legötletesebb csapatoknak díj jár!Forrás: villanyiborfesztival / Press

A futóversenyek napja a szombat lesz. A Rozé szépségverseny, vagyis a futók jelmezmustrája 15 órakor kezdődik majd, a közös bemelegítés pedig 15:30-kor. A RozéMaraton 16 órakor startol a Rendezvénytérről. A futóverseny során a 3 km-es távon fröccs és málnaszörp frissítők várják a résztvevőket, akik zenés felvezetéssel, karneváli hangulatban futhatják végig a távot.

A profi futók számára szintén szombaton rendezik a hivatalos "FUTABOR" versenyt. A negyedmaratonra július 1-jéig lehet nevezni

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek