Tavaszi felmelegedés köszönti a húsvéti időszakot

Bár az előrejelzések szerint nem lesz még felhőtlen a hétvége, de ha van egy kis kertünk, vagy erkélyünk, akkor ez pont jó idő lehet majd arra, hogy átnézzük milyen növénymagjaink jöttek össze az elmúlt hónapokban. Melyeket mikor kell elvetni, hogy nyár elején már örülhessünk egy kis salátának vagy metélőhagymának a cserepeinkben, magaságyásainkban.

Forrás: Shutterstock.com / Evgenia Tuzinska

A pénteki napra a Dunántúlra többórás napsütést és gyengén felhős időt ígér az előrejelzés. Az ország több táján változóan felhős lesz az ég, de legalább pár órás napsütés mindenhol lesz. Csapadék nem alakul ki. A levegő 12 és 19 fok közé melegszik, kellemes tavaszi időnk lesz. A délies szél is mérsékelt marad.

Szombat délelőtt változóan felhős, részben napos, száraz időre számíthatunk. Délután aztán nyugat felől borultságig növekszik a felhőzet, és egyre több helyen lehet eső, záporeső. Délen zivatar is kitörhet. Eleinte a DNy-i, majd estétől az ÉNy-i szél erősödik meg. Hidegfront érkezik. A csúcsérték 15°C körül valószínű.

Vasárnap eleinte csökken, majd délnyugat, nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, de már csak egy-egy zápor fordulhat elő. A csúcsérték 10 és 15 fok között alakul. Hétfő és kedd változóan felhős, csapadékmentes időre van kilátás. Ismét erősödik a nappali felmelegedés: kedden már 20 fok körüli kellemes tavaszi időben lehet részünk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek