Megérkezett Suri, a vassurányi gólya

Február 12-én pénteken délután landolt vassurányi fészkében Suri, a fehér gólya, mint a sokszinuvidek.24.hu hírül adja a madár életét követő Facebook-oldalra hivatkozva.

A kép illusztrációForrás: Merry Christmas/pixabay.com

Mint írják, Suri zsinórban immár negyedik éve ér haza ide, és könnyen lehet, hogy az országba is elsőként a teleléséből, és szinte napra pontosan ugyanakkor teszi mindezt: 2018-ban és 2019-ben is február 13-án látták őt először a helyiek, 2020-ban pedig valamivel korábban, február 11-én érkezett.

A posztban megjegyzik, figyelemmel kísérik az állapotát, és amennyiben szükséges, biztosítják számára a megfelelő táplálékot. Erre szükség is lehet, ugyanis az elkövetkező napokra extrém hideget jósolnak.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is február közepén megérkezett Suri. Figyelemmel kísérjük, ha szükséges biztosítunk számára megfelelő táplálékot.

Közzétette: Suri, a vassurányi gólya – 2021. február 12., péntek

Korábban, január 18-án a Békés megyei Eleken is megfigyeltek egy gólyát, de szakemberek szerint ez a példány el sem hagyta az országot, hanem itthon telelt, a környéken többen is látták őt az azt megelőző hetekben.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek