Nyelvemlék tanösvényt és fűszernövényes kertet alakítanak ki Tihanyban

A Mádl Ferenc tér, a Pisky sétány és a Borsos Miklós tér után újabb jelentős terület újul meg Tihany központjában, az apátság mellett található Csokonai liget és a liget melletti apátsági lépcső – írja cikkében a Balatontipp.

Megújul a főtérről az apátsághoz vezető lépcsősorForrás: ivabalk / Pixabay

A „Tihany turisztikai attraktivitásának fejlesztése" című projekt keretében a liget területén több új látnivalót is kialakítanak. Az egyik ilyen a „nyelvemlék-tanösvény és sétaút" lesz, amelyet a Tihanyi Bencés Apátság által meghatározott tematika alapján építenek. A tanösvény a tihanyi alapítólevélnek és a magyar irodalom jeles alkotóinak állít emléket, a mintegy húsz állomását pedig több nyelvű hagyományos- és braille-feliratokkal látják el.

A tervezők szerint a fejlesztés megvalósításához szükségessé vált a területen található elöregedett, beteg, illetve veszélyes fák eltávolítása, amelyeket azonban pótolni fognak, hogy megmaradjon a liget árnyas, erdős jellege.

A projekt része az apátság előtti teret és Tihany főterét, a Mádl Ferenc teret összekötő lépcsősor felújítása is. Ehhez a Pisky sétányon is használt anyagokat, bordázott mészkőtömböket, támfalba süllyesztett lámpatesteket alkalmaznak. A lépcső aljától az apátság ezeréves történetét bemutató feliratos kőelemeket helyeznek el, a hagyományos írás mellett itt is készítenek braille-feliratokat. A lépcsősor alsó része mellett most látható feszületet az alacsony vaskerítéssel együtt egy teraszkerttel feljebb helyezik el. A legfelső teraszkertre egy új lépcső vezet majd. Az így kialakuló, a Belső-tóra jó kilátást nyújtó pihenő teraszkertek is új turisztikai élményt jelentenek majd.

A tihanyi Belső-tó egy drónfotónForrás: Kálló Péter / Travelo

Új teraszkerteket alakítanak ki a liget oldalában is, a Csokonai-ligethez kapcsolódó alsó részbe például a „bencések gyógy- és fűszernövényes kertjét" tervezik téglalap alakú ágyásokkal, amelyek az ismertető tábláikon keresztül a bencés szerzetesek európai tájkultúra fejlesztésében és terjesztésében vitt történelmi szerepét mutatják be. A pihenő kertrész a pergolával, az asztalokkal és az ivókúttal együt a szabadban étkezést teszi majd lehetővé.

Forrás: Kálló Péter / Travelo

 Az építkezés idején az apátságot a falu központjából a Borsos Miklós tér melletti úton lehet megközelíteni – teszi hozzá a lap.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek