Megérkezett Magyarországra az első tram-train

Szombaton a hajnali órákban megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás szállítmány december 30-án indult el Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra - adja hírül a mavcsoport.hu.

Forrás: MÁV Zrt.

A tram-train szerelvény három különálló, szétszerelt darabját a kamionokról két 60 tonnás daruval emelték le. A szakemberek először a két forgóvázzal rendelkező, önállóan is megállni tudó betétkocsit emelték le, amelyhez egyenként kapcsolták hozzá a szélső kocsikat. Ezt követően a MÁV-START 478-as sorozatú dízelmozdonya ideiglenes állomáshelyére, a szentesi járműbiztosítási telephely korszerű emelőcsarnokába vontatta az első szerelvényt. A következő napokban a Stadler mérnökei üzembe helyezik a járművet, majd hatósági szemle következik, és megkezdődhetnek a szükséges futópróbák és típustesztek.

A 216 férőhelyes, 4 mozgássérült hellyel rendelkező dízel-villamos hibrid tram-train Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhat majd, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.

A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik is szállíthatók.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig.

Forrás: MÁV Zrt.

A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval (Hódmezővásárhelyi Népkert, Strandfürdő, Hősök tere, Kossuth tér, Kálvin János tér, Hódmezővásárhely nagyállomás), valamint a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak. A kivitelezés részeként Hódmezővásárhelyen 94 autónak P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek