Június végére már szervezik a közös balatoni csobbanást

A hagyományok szerint Révfülöpről indulnának a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznének meg. A 38. Lidl Balaton-átúszást, a tervek szerint június 27-én rendeznék meg.

Balatonboglári érkezés - IllusztrációForrás: Christo / wikipedia.org / CC-BY-SA-4.0

A szervezők közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jelenlegi helyzetben nehéz bármit is mondani egy nyárra tervezett szabadidő-sporteseményről, azonban remélik a legjobbakat, és a háttérben menetrendszerűen folytatják az előkészületeket - olvasható a Turizmus.com oldalán.

Ha minden jól megy majd, akkor az 5200 méteres távra Révfülöpön, a kikötő melletti labdarúgópályán lehet jelentkezni. A regisztrációs időszak 7 és 11.45 között lesz, rajtolni pedig a kikötőből lehet majd 8 és 12 óra között. A cél ezúttal is a balatonboglári Platán strand.

A távot a versenyzők átlagosan három óra alatt teszik meg, a leggyorsabbak azonban akár egy óra alatt is leúszhatják a Révfülöp-Boglár távot. 2016-ban Papp Márk nyílt vízi úszó volt az, akinek kevesebb mint egy óra alatt sikerült átúsznia a Balatont; az ideje 00.58:33 volt. 2019-ben Papp Márk két másik úszóval, Rasovszky Kristóffal és Székelyi Dániellel, vállvetve 1 óra 1 perc alatt értek célba.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek