Siófok megfellebbezte a kikötőbővítést

    Jogszerűtlennek véli az Országos Katasztrófavédelmi Hatóság határozatát Siófok Város Önkormányzata, mely vízjogi engedélyt adott a vitatott balatonszéplaki kikötő bővítését tervező cégnek. A döntés ellen a város fellebbezést nyújtott be - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.

    A Balaton Siófoknál - illusztrációForrás: József Kelemen/pixabay.com

    2019-ben konkretizálódott, hogy a Siófok széplaki városrészén található, mintegy 40 férőhelyes kis kikötőt milyen módon tervezi bővíteni a jelenlegi tulajdonosa. A Balaton védelmében, az építkezés ellen, tiltakozó lakossági fórumot is tartottak.

    A beruházó YOLLE Kft-nek az építkezés megkezdése előtt szükséges különböző hatósági engedélyeket beszereznie és előírásoknak megfelelnie. Egyik ilyen kötelezettsége, hogy parkolóhelyeket kell biztosítania ahhoz, hogy a kikötő használatát engedélyezzék számára. Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete azonban a 2019 októberi alakuló ülésén visszavonta a korábbi testület határozatát, amely a parkolóhelyek önkormányzati területen való kialakítására vonatkozott.

    Ezen felül megjegyzendő, hogy Siófok Város Önkormányzatának képviselő-testülete anno még 2011-ben határozatban járult hozzá, hogy cége, a Balaton-parti Kft, a Yolle Kft. részére, a kikötő működtetéséhez szükséges ingatlan vonatkozásában bérleti szerződést kössön. Ez, a kikötő megközelíthetőségét biztosító szerződés 10 éves, határozott időtartamra köttetett és 2021-ben jár le.

    2020. február 10. napján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vízjogi engedélyt adott a 178 férőhelyes kikötőt tervező beruházó cégnek. Az önkormányzat a vízjogi engedély ellen fellebbezéssel élt, melyben kéri az engedély-kérelem elutasítását és az eljárás megszüntetését.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!