Nincs vírusveszély, megtartják az ország legnagyobb kiállítását

Mivel a Hungexpo Zrt. vezetése folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetet, és az illetékes hatóságokkal is felvette a kapcsolatot, ezért az előzetes terveknek megfelelően megtartják az Utazás kiállítást és a Budapest Boat Show-t.

Forrás: Utazás Kiállítás

A legfrissebb információk szerint nincsen olyan ok, mely korlátozná a kiállítások, rendezvények megtartását Magyarországon. Ahogy nincsenek beutazási korlátozások egyetlen olyan országgal szemben sem, amelyik megjelenik az Utazás kiállításon.

A szervezők azonban jelezték, hogy a résztvevők biztonsága és egészsége minden esetben prioritást élvez, így ha bármilyen változás történne a járványügyi helyeztet illetően, figyelembe fogják venni a releváns állami és központi hatóságok iránymutatását - olvasható a kiállítás honlapján.

A kiállításon fokozott higiéniai és takarítási intézkedéseket vezettek be a kiállítócsarnokokban; a fogadócsarnokban pedig kézfertőtlenítő automatákat helyeztek el. Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét február 27. és március 1. között tartják, immáron a 43. alkalommal.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek