Elindult az első, magyar nyelven is feliratozott vonat a határon túlra

    A Brassóba közlekedő Hargita IC az első olyan vonat, amelynek iránytábláján magyarul is szerepel a határon túli település elnevezése. Az első ilyen, már magyar nyelvű feliratot is tartalmazó táblát a ma reggel útnak indult menetrendszerinti járaton helyezték el – olvasható a MÁV-Start közleményében.

    A magyar megfelelővel rendelkező, határon túli állomásnevek feltüntetését múlt hónapban hirdette meg a MÁV. Közleményük szerint a kettős írásmód bevezetésére fokozatosan kerül sor, amelynek első lépése, hogy a MÁV-START nemzetközi járatainak nyomtatott iránytábláin és a Keleti pályaudvar összesítő kijelzőin mától – szeptember 6-tól pedig a Déli és Nyugati pályaudvarokon is – olvashatók a magyar nyelvű megfelelővel is rendelkező határon túli települések elnevezései.

    Forrás: MÁV Zrt.

    Közleményükben arról is írnak, hogy tapasztalatuk szerint a magyar anyanyelvű utasok döntő többsége magyar nyelven ismeri a szomszédos országok két nyelven elnevezett településeit. A kétnyelvű tájékoztatás megkönnyíti az úti cél és köztes állomások azonosítását, ezért a vasúttársaság a kétnyelvű feliratokat kiterjeszti valamennyi tájékoztatási eszközére.

    "A trianoni békediktátum 100. évfordulójára a MÁV valamennyi állomási és fedélzeti utastájékoztatási kijelzőjén és tábláján magyarul is feltünteti a magyar megfelelővel rendelkező, belföldön is megváltható menetjeggyel elérhető állomások nevét" – teszik hozzá a közleményben.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!