Időkapszulát is nyitnak a Gyermekvasút szülinapján

Már a 71. szülinapját ünnepli a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Budapesten, ebből az alkalomból parádés programmal várják a gyerekeket és gyermeklelkű felnőtteket. A MÁV Zrt. közleménye emlékeztet, 1948. április 11-én kezdték el a vonal építését, amire ünnepi különvonattal és a hűvösvölgyi járműtelepen nyílt nappal emlékeznek április 13-án.

A gyermekvasút mozdonya.Forrás: MÁV

A Széchenyi-hegyen már délelőtt 10 órakor térzene vár mindenkit, hisz úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar fújja majd a fújandót. A különvonat a nyitóünnepség után indul. Ezt az elmúlt években felújított járművekből rakják majd össze, a szerelvényt a az 1980-as éveket idéző (narancs-vörös) színterv szerint átfestett Mk45,2006 pályaszámú dízelmozdony húzza majd. Mögé egy retró festésű nagy kilátókocsi, a télen felújított nagy szalonkocsi és egy kis kilátókocsi kerül (ezt dettó most renoválták).

A részvételi jegyeket szombat délelőtt a különvonat indulásáig a Széchenyihegy állomáson lehet megváltani – írja a MÁV.  

A hűvösvölgyi járműtelepet 10-17 óra között ingyen lehet e napon látogatni. Itt megtekinthetők a ritkán forgalomba álló járművek és az ország egyetlen működő kisvasúti fordítókorongja. Működő gőzöst és a LEGO-díszbe öltözött C50-es dízelmozdonyt is láthathják az érdeklődők. Lehet kézihajtányozni és egyenruhát húzni.

Azonban a legérdekesebb esemény a címben említett időkapszula felnyitása lesz.  

Ugyanis a hűvösvölgyi állomás alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél 1969-ben befalaztak egy időkapszulát fél évszázadra, ez pedig most letelt. Ezért 14:30-kor Sásdi Zoltán, az Úttörővasút egykori üzemfőnöke nyitja fel a kapszulát. Részletes programot az eseményekről itt talál.

Postán vonatjegyet? Hogyne, kérem!
Áprilistól tesztelik 17 postán a vasúti jegyvásárlást, mivel megállapodott erről a MÁV-START és a Magyar Posta. A közlemény szerint a debreceni Malomparkban lévő postán már január óta működött a szolgáltatás, a jelek szerint jól, hisz újabb postákat vonnak be. Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben lehet majd vonatjegyet kapni. Ahogy látni, direkt bevont a vasút kisebb és nagyobb településeken kisebb és nagyobb postákat, szándékosan vegyesen. Később akár jobban kiterjeszthetik a lehetőséget. Lényeges, hogy a jegyek visszatérítésére, cseréjére, valamint nemzetközi jegyek vételére a postákon nem lesz lehetőség.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek