Pénzérmék és különleges fegyverek kerültek elő a Dunából

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, és használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton; a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.

A Duna ÉrdnélForrás: Wikimedia Commons

Egy hobbirégész kereste meg azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részében talált egy réginek tűnő kolompot - mondta az MTI-nek szerdán Gulyás Gábor, az FMC igazgatója.

A múzeum szakemberei megvizsgálták a leletet, és megállapították, hogy a Sárkányölő Szent György-ábrázolással ellátott kolomp a 18. század elejéről származhat.

A Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez közeli helyszínen aztán az FMC régészei már az első napon több mint ezer pénzérmét tártak fel, részint magyar pénzeket, de nagyon sok nyugat-európai - például németországi, németalföldi - érmét is. Érdekes, hogy hiányoznak a balkáni pénzek, van viszont az anyagban a Pápai Államban vert, ritkaságszámba menő példány. A legújabb egy 1745-ös, Mária Terézia-korabeli pénzérme, ez is arra utal, hogy a hajó a 18. század közepén süllyedhetett el a Dunában - számolt be az igazgató.

Mária Terézia korából származó ezüsttallér (a kép illusztráció)Forrás: Ancient Coins

A pénzérmék mellett főként kézifegyverek - tőrök, lándzsák, kardok -, ágyúgolyók és használati tárgyak kerültek elő eddig. Gulyás Gábor beszámolója szerint drón segítségével magát a hajóroncsot is megpróbálták felkutatni, és sikerült is beazonosítani valamit, ami akár a hajó maradványa is lehet. Tóth János Attila, a Ferenczy Múzeumi Centrum búvárrégésze szerdán merül le ellenőrizni a roncsot. Ha sikerül megtalálni a hajó maradványait, azokat ki fogják emelni, de sietni kell, mert a Duna vízszintje emelkedni fog - jegyezte meg az FMC vezetője.

Gulyás Gábor kiemelte, hogy a leletanyag mennyiségében is ritkaságnak számít, de nagyon sok a feltárt darabok között a különlegesség is. Az FMC érmegyűjteménye ezzel a több ezres gyarapodással a második legnagyobb lesz Magyarországon. A múzeum szakemberei már kutatják azt, hogy milyen hajók süllyedtek el Érdnél ebben a korszakban, a feltárt leleteket pedig restaurálják majd, hogy a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítást is rendezhessen belőlük.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek