2017-ben is irány Magyarország!

Hol a legjobb még a legszürkébb hónapban is? És hol köszöntsük a tavaszt? Na és az ősz, vajon hol a legszebb Magyarországon? - Költői kérdések ezek persze mind, amiket mi most mégis igyekszünk megválaszolni!

Kár, hogy csak 12 hónap van egy évben. Egy ilyen cikk megírását mindig hiányérzet kíséri, hiszen annyi szép helyet vagyunk kénytelenek kihagyni – méltatlanul. Ezért mi most azt javasoljuk, hogy kalandozzanak velünk egész évben az országban keresztül-kasul, és kívánjuk, hogy idén minél több helyre látogassanak el személyesen is.

 

Havas remények januárban: irány Bükkszék!

 

A Bükkben 900 méter feletti csúcsok sokaságát találjuk, és komoly reményekkel célozhatjuk be januárra, ha szeretnénk hófödte tájakban gyönyörködni. Egy kevéssé ismert gyógyfürdőt ajánlunk, Bükkszék fürdőjét, ahol a sztárolt fürdőkhöz képest jóval kedvezményesebb árakon ázhatunk – ráadásul részben Salvus-gyógyvízben, amit gyógyító célból palackoznak és isznak is. A két kinti termálmedencében aztán gyönyörködhetünk a bükki tájban, de ha mehetnékünk támad, vegyük az irányt a Tarna-völgy felett álló siroki vár felé, ahová még felkaptatni is jó élmény.

 

A legjobb buli februárban: mohácsi busójárás

 

Ha önnek is elege van abból, hogy az ünnepekkor legfeljebb néhány étellel emlékezünk meg egy-egy többévszázados hagyományunkról, akkor februárban ne csak csörögefánkkal ünnepeljük a farsangot! Hanem mondjuk egy hétvégi túrával. Remek úticél lehet például Mohács, ahol a busójárás alkalmával olyan színes és zajos ünnepet rendeznek, amely elfeledteti, hogy az év egyik legkopárabb hónapjában járunk. Február 23-án kezdődik a "kisfarsang", amikor egy hétig folyik a dínom-dánom kereplőkkel és maszkokkal, miközben az ünneplők az egész évben érvényes erkölcsi szabályok alól is felmentést kapnak.

Busójelmez
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: ppgergő / Indafoto.hu)

 

Alcsút márciusban: A Vértes lábánál koratavasszal

 

Márciusban már a naptári tavaszt köszöntjük, de a természet csak lassan ébredezik, a kizöldellés még messze van. Azonban Budapesttől 50 km-re nyugatra, az alcsúti arborétumban már márciusban is gyönyörködhetünk a korán nyíló virágokban: a tavasz hírnökei, a kankalin, a szellőrózsa és a hunyor ilyenkor már virágzik. Itt, a természetvédelmi területen, a Vértes lábánál találjuk az alcsúti kastély romjait is.

Egy csupatavasz kép Alcsútról
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: mickey7 / Indafoto.hu)

 Falusi húsvét Hollókőn áprilisban

 

Idén április közepére esik a húsvét, amit igazán autentikus hangulatban ünnepelhetünk meg Palócföldön. Hollókőn nem tévedhetünk: az Ófalu és Újfalu egyaránt mesehelyek. A lányok legyenek felkészülve a gondosan ápolt húsvéti népi hagyományokra, mert itt bizony nem kölnivel folyik a locsolkodás. Ettől függetlenül barátságos tanösvényeken gyönyörködhetünk a zöldellő természetben, sétálgathatunk a Hollókői-patak partján, vagy bejárhatjuk a világörökség részeként számon tartott észak-magyarországi falu minden szegletét, ami másfél évvel ezelőtt kétmilliárd forintból szépült meg.

 

Nyugalom és pezsgés az Őrségben májusban

 

Az Őrség egy olyan tájegységünk, amellyel az év egyik szakában sem tudunk hibázni. Májusban (is) csupa jót fogunk találni az ország legnyugatibb csücskében, ahol ilyenkor ünneplik a Virágzás Napjait. Az "emberi találkozónak" nevezett pünkösdi fesztivál idejére a természeti szépségeken kívül művészettel is megtelik a vidék. Ha sokadalomra vágyunk, keressük fel a programokat. Ha csak gyönyörködnénk a megkapó tájban és a nyugalomban, akkor egyszerűen csak járjuk végig a több mint 20 őrségi falu közül azokat, ahol nem rendeznek sem előadást, sem koncertet.

Árpád-kori templom az Őrségben
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: Christa 68 / Indafoto.hu)

 

 Június Badacsonyban – A Balaton-felvidék valódi arca

 

Szándékosan nem a nyári főszezonra és nem is a szüreti időszakra ajánljuk a Balaton-felvidéket. Július és augusztusban persze tömegek lepik el a Balaton mindkét oldalát, de a június érdekes módon mindig szellős errefelé. Aki tehát nem a "Siófok feelinget" keresi, de szívesen töltene el egy kis időt a magyar tengernél, annak melegen ajánljuk ilyenkor vagy kora ősszel ezt a vidéket. A tanúhegyeknél kirándulni, csobbanni a még hűsebb vízben, szőlőket és pincéket látogatni, piacozni egyet a káptalantóti Liliomkertben, és felfedezni a termelői piacokat a Balaton-felvidéken.

 

Zöldelnek a tőkék, háttérben a badacsonyi tanúhegyek
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: bugyihusztár / Indafoto.hu)

 

Levendulavirágzás júliusban: Tihany

 

A mi kis Provence-unk. Tihanyt sok kritika éri, hogy túlságosan elturistásodott (sic!), hogy lépni alig lehet, és kissé művi. Pedig ha elkerüljük a főcsapásokat, igenis jó úticél. Nem kötelező minden levendulás bóvlit megvenni, de az éves levendulaadagunkat érdemes itt beszerezni! Távolabb merészkedve a természetben megkapóan szép a levendulavirágzás, különösen ott, ahol az orosz és a német turista sem jár. De az Öreg Levendulást, a Belső-tavat és Sajkodot is kár lenne kihagyni, ha már egyszer itt vagyunk.

 

Csúcsszezonban
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: Cupofcake / Indafoto.hu)

 

Augusztusban irány északkelet: Panyola

 

"Mintha hazajönnél" – hirdeti magáról a fesztivál, és tényleg. Minden jó hangulatú rendezvény halála, ha nagyon felkapott lesz. A Panyolafesztnek eddig még sikerült megőriznie az eredeti hangulatát: olyan világklasszis muzsikusok lépnek fel, mint Lajkó Félix vagy Palya Bea, és az is biztos, hogy a panyolai pálinkákkal való ismerkedés is új szintre fogja emelni a pálinkakultúránkat. Érdemes több napra érkezni, és jól körülnézni, erre kiváló lehetőséget nyújt egy evezős túra a Tiszán, vagy egy még hangulatosabb a Szamoson.

Panyola nevezetessége bütykosban
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: Panyola.hu)

 

 Szeptember a Szépasszony-völgyben

 

Magyarországon a szeptembert és októbert vétek nem borvidéken tölteni, és függetlenül attól, hogy mi magunk "borosok" vagyunk-e. Eger mellé például remek kiegészítés a Szépasszony-völgybe is ellátogatni - az itteni, mintegy 200 borospincét számláló pincesor hangulatát biztosan nem fogjuk feledni. És miután becsülettel végigkóstoltuk a leánykák, bikavérek, chardonnay-k és muskotályok sorát, már kicsit sem fogunk meglepődni, amikor a helyiek elmesélik a szépasszony szó jelentését, ami az ősi magyar hitvilágban természetfölötti lényt, tündért vagy boszorkányt jelölt.

 

Októberben Tokajba: Mindszent Havi Mulatság Bodrogkeresztúron

 

Tihanyhoz vagy Badacsonyhoz hasonlóan itt is kérdés, hogy a nagy szüreti mulatság idején érdemes-e felkeresni Keresztúrt, vagy sem. A Bodrog-parti csöpp falu ugyanis a Mindszent Havi Mulatság alatt megtelik szüreti turistákkal, és ilyenkor aztán tényleg minden csoda megeshet, még az is, hogy a tokaji három gráciával együtt koccintunk (az ő boruk a Tokaji Három Grácia). Persze nemcsak bort érdemes itt kóstolni, hiszen fantasztikus boreceteket is készítenek a bodrogiak, ráadásul olyannyira komolyan veszik ezt a mesterséget, hogy még múzeumot is szenteltek a borecetnek (egyedüliként a világon). Tokaj is a világörökség része - megértjük, nehéz szívvel távozik innen az ember.

A Mindszenthavi Mulatság egy másik helyszíne: Dereszla Vinotéka
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: tokaj-turizmus.hu)

 

November Etyeken: Libafuttatás és csemegézés a gasztrosétányon

 

Etyek igazán jól kitalálta magát. Hol van már az az idő, amikor csak az etyeki Kezes-Lábosra jöttünk el ide!? Etyek sikerrel próbál egész évben érdekes lenni: a szeptemberi Etyeki Piknik után novemberben libaságokkal várják a látogatókat, amelyeket futtában és a tányérokon is elcsíphetjük. A libafuttató versenyen indíthatjuk akár tuninglibánkat (tényleg!) is, de az etyeki újborok és pezsgők kóstolását biztosan nem ússzuk meg, ha erre járunk. A Sajtútsétányt és az etyeki Sonkamestert vétek kihagyni – ez a kis (pontosabban) nagy község igazi éléskamrája Budapestnek.

Libafuttatás Etyeken
Galéria: Az új évben is irány Magyarország!
(Fotó: Rókusfalvy Birtok Facebook)

 

Decemberi móka a Mátrában: Mátraszentistván

 

Ha elég volt az adventi vásárokból, esetleg hiányoljuk lakóhelyünkön a téli hangulatot, a Mátra segíthet decemberi hangulatra lelnünk. Nemcsak az ország három legmagasabb csúcsát találjuk itt, hanem a legszebb panorámát és síelési lehetőséget is. A hónap közepe táján szokták megnyitni a méretes mátraszentistváni síparkot, miután már hetekkel előtte hóágyúzzák a területet. Három falut köt össze az összesen tíz pályából álló sízóna; van sílift, hütte és hócsúszdapark, mintha csak egy igazi hóparadicsomban járnánk. Kis hó, de nagy hangulat vár itt a téli mozgásformák szerelmeseire.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek