Öt tuti tipp, ha az Őrségben nyaral a család

Kerek perec sütés és kincskeresés Pityerszeren, kecskefejés és bébipulyka terelgetés Szalafőn, hullámmedence Zalaegerszegen, csokoládé-túladagolás Ausztriában. Zseniális családi programok a nyugati határszélen nyaralóknak.

Sok mindenért lehet szeretni az Őrséget: például a mesebeli falvak, a dimbes-dombos táj, a haranglábak, az aprócska, régi templomok, a barátságos helyiek és a végtelen nyugalom miatt. Ha pedig gyerekekkel indulunk útnak, akkor a rengeteg állat, a közeli fürdők és a határ túloldalán csábító csokigyár lesz az abszolút kedvenc. Legalábbis a júliusban itt eltöltött családi nyaralásunk tapasztalatai ezt támasztják alá.

Pityerszer, Szalafő

 Az Őrségi Népi Műemlékegyüttest Szalafő Pityerszer nevű településrészén találjuk. Az itt látható házikók különlegessége, hogy a skanzenekkel ellentétben itt egyetlen téglát sem tettek odébb, mindegyikben úgy laktak egykor, ahogyan az most megnézhető. Érdemes indulás előtt egy kicsit utánaolvasni az egykori őrségi életnek, hogy aztán a gyerekeknek meg tudjuk magyarázni, mi értelme volt a kerített háznak, vagy éppen hol található, és mire szolgált a macskalik. (A kerített ház egyébként védelmi célokat szolgált, a macskalikat pedig a kamra bejárata mellett, derékmagasságban keressék, ezen jártak ki- és be a macskák, hogy megrendszabályozzák az élelmiszerek közt garázdálkodó egereket.)

Pityerszer - az ajtó mellett ott a macskalik
Galéria: Öt családos tipp az Őrségben
Fotó: Őrségi Népi Műemlékegyüttes - Pityerszer / Facebook

 Pityerszeren a falusi házak mellett egy szatócsboltot és egy éttermet találunk. Ha ez nem lenne elég, nyáron több garantált programot tartanak. Hétfőnként és csütörtökönként reggel tíztől délután egyig játékos természetismereti foglalkozáson lehet részt venni, szerdánként és szombatonként 11-től kerek perecet lehet sütni, 13 és 15 óra között népi játszóház és kincskereső játék várja a gyerekeket. Családi belépő Pityerszerre 1200 forint, a programokon a részvétel 500 forint fejenként.

A felfedezés öröme és a tökéletes pihenés harmóniája
A Gotthard Therme Hotel & Conference az Őrség kapujában kényelmes szobákkal, magas színvonalú gasztronómiával és a mediterrán hangulatú StGotthard Spa&Wellness-be biztosított közvetlen átjárással várja a vándorokat. A különleges csúszdákkal, szaunákkal, pezsgőfürdővel rendelkező Termálpark a legjobb választás a megfáradt tagok ellazítására! (X)

Ferencz Porta, Templomszer, Szalafő

Pityerszertől nem messze, a szalafői Templomszeren található az idilli Ferencz Porta. A működő gazdaságban tehenekkel, kisborjúval, kecskékkel, bárányokkal, bébipulykákkal, napos csibékkel, rengeteg macskával találkozhatnak a kicsik. Városi gyerekeknek óriási élmény! A portán a kedves – folyamatosan sürgő-forgó – háziaktól friss tejet, tojást, helyben készült sajtot és szép faragott gyertyákat vásárolhatunk.

A Ferencz Porta lakói
Galéria: Öt családos tipp az Őrségben
Fotó: mim / Travelo

Ha időben foglalnak, a portán meg is lehet szállni: szépen berendezett, tiszta, kényelmes apartmanok várják a családokat. Az állatok közelségén túl rengeteg játék, ugrálóasztal, függőágy garantálja a háborítatlan pihenést. Egy óra ringatózás a csíkos függőágyban a bájos parasztházakat, lustán hasaló macskákat és az olykor fontoskodva eltipegő futókacsákat figyelve többet ér, mint bármilyen stresszoldó wellness kezelés.

Aquacity Zalaegerszeg

Ha a falusi idillt egy kis vízi akcióval szakítanánk meg, több lehetőség is adódik a közelben, hogy nagyot csobbanjunk. A Hársas-tó és a Vadása-tó sincs messze Szalafőtől, Lentiben és Szentgotthárdon csúszdával felszerelt termálfürdőt találunk, Zalaegerszegen szabadtéri élményfürdő és gyógyfürdő is üzemel, a határ túloldalán Ausztriában a Terme Loipersdorf, Szlovéniában a Terme3000 van közel. Mi a kínálatból méretei és változatos kínálata miatt a Szalafőtől kocsival 50 percnyire található Aquacity Zalaegerszegre szavaztunk.

AquaCity Zalaegerszeg
Galéria: Öt családos tipp az Őrségben
Fotó: AquaCity Vízicsúszda és Élménypark / Facebook

Sekély gyerekmedencétől az óriási hullámmedencén, mászófalon át a legbrutálisabb kamikaze csúszdákig minden adott, hogy egy napon át jól érezze magát a család minden tagja. Minden nap ingyenes programokkal szórakoztatják a látogatókat, aquafitnessre, ügyességi vetélkedőkre és hasonlókra kell gondolni. Indulás előtt egy kicsit bizonytalanok voltunk egyébként, mert több helyen olvastuk, hogy a csúszdák illesztése hagy némi kívánni valót maga után. A gyerekek a nyitott kamikazén kívül mindent végigpróbáltak, és nem panaszkodtak, és bárminemű karcolás nélkül megúszták a bulit.

A családi belépő, amiben a csúszdahasználat is benne van 13 000 forint. (A sodrómedencében használatos vízi járműveket és óriás úszógumikat további 350-400 forintért lehet bérelni, ezt nem értettük, miért nem lehet beépíteni a belépő árába.)

Zotter csokoládégyár és ehető állatkert, Riegersburg, Ausztria

Annyira zseniális, hogy ide akkor is érdemes átruccanni, ha amúgy nem tervezték elhagyni az országot a nyaralás alatt. Elsőre nem várná az ember ezt egy csokigyártól, de a Szentgotthárdtól autóval negyven percnyire található Zotter simán egy teljes napnyi programot kínál. (Fontos! A határátkeléshez feltétlen legyen önöknél személyi, a gyerekeknek pedig útlevél.)

A program egy filmvetítéssel indul, amiben megismerhetjük a mindig felemás cipőben járó Josef Zottert és családját, amint Belize kakaóültetvényeit járja. (Zotter úr egyébként a nap folyamán többször is feltűnt a gyár különböző területein, a gyerekek boldogok voltak, amikor váratlanul rájuk köszönt a cég tulaja, akit az imént még a filmben láttak.) A fim után mindenki audioguide-ot (van magyar nyelven is), dizájnos kanalat, jegyzetfüzetet és ceruzát kap, és kezdődhet a gyárlátogatással egybekötött kóstolás.

Zotter csokigyár: mini sífelvonó viszi a csokit
Galéria: Öt családos tipp az Őrségben
Fotó: mim / Travelo

Mi két órát töltöttünk el odabent, és túlzás nélkül mondhatom, egy percre sem hagytuk abba a csokievést. Az ínyenc csokikra specializálódott cég minden termékét meg lehet kóstolni, van nyers csokoládé, tökmagos forró csokoládé, málnás csokoládé és sok minden más. Az egész látogatóközpont nagyon kreatívan és dizájnosan van kialakítva, a forró csokikhoz az alapanyagot például mini sífelvonók hordják körbe. A csokigyár-látogatás persze hol máshol, a boltban ér véget.

De ezzel még messze nincs vége a Zotter-kalandoknak. A belépőjeggyel látogatható ehető állatkert még csak most jön. Itt különböző háziállatok, hülye ötletek temetője, gumicsizmás célbadobás (alias parasztgolf), vizes játékok, patak parti függőágyak, mászókák és egy zseniális, helyi terményeket felhasználó étterem várja a látogatókat gyönyörű természeti környezetben.

+1: Részvétel egy helyi fesztiválon

Nyaralásunk alatt a Rotto kupa nevű focibajnokság zajlott Szalafőn: élettel telt meg a focipálya és a környékbeli fogadók. Szuper közösségi élmény részt venni a helyi eseményeken, akárcsak külső szemlélőként is. Augusztusban a Hétrétország művészeti fesztivál, szeptember végén az Őrségi Tökfesztivál történéseibe lehet becsatlakozni.

Hasznos
Kerékpárbérlés: Az Őrségben több helyen is lehet bringát bérelni. Mi Szalafőn a Gatter Fogadót próbáltuk. Vannak felnőtt és gyerek bringáik is, a választék nagy, lekötőt és térképet szívesen adnak. Egy napra egy bringa 1200 forintba kerül.
Taxi: Mivel autó nélkül érkeztünk az Őrségbe, amikor nem két keréken kirándultunk, taxit kellett hívnunk. Mi a Taxi Szentgotthárdot és az Egerszeg Taxit próbáltuk, mindkettővel meg voltunk elégedve, ajánljuk őket.
Éttermek: Szalafőn a Templomszeren a környékre jellemző, házias fogásokat az Őrszem Fogadóban kóstolhatnak, kedvező árú napi ebédmenüjük is van, és reggelizni is lehet. A pityerszeri Pityer Csárda olyan egyszerű, laktató ételeket kínál, mint a töltött lángos, a hamburger vagy a tökmagos bundában sült csirkecsíkok. Kifinomultabb fogásokra vágyóknak pedig az őriszentpéteri Templomszeren található Pajta Bisztrót ajánljuk.
Boltok, piacok: Ha önellátó apartmanba foglalnak szállást, érdemes előre gondolkodni, a legszükségesebbeket magukkal vinni, és feltérképezni a bevásárlási lehetőségeket. Itt ugyanis nem fognak minden faluban szupermarketet találni. Szalafőn például egyáltalán nincs élelmiszerbolt, Őriszentpéteren viszont kettő is akad, és Pankaszon is van egy bolt. Termelői piacok rajongói szombatonként és szerdánként Őriszentpéterre, azon belül is a városszeri templom mellé menjenek bevásárolni.

Címlapkép: Ferencz Porta/Facebook

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek