Felújították Békéscsaba egyik legrégebbi házát

A tíz millió forintból megfiatalodott Malomház a korabeli térképek tanúsága szerint 1818-ban már állt.

 

Fotó: Bencsik Ádám / Csabagyöngye Kulturális Központ Facebook

A felújítás még 2014-ben kezdődött, a lebontástól mentette meg az akkor már életveszélyes állapotban lévő Molnárházat a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör, amely kezdeményezte és végig támogatta a munkát. A felújított Molnárházat a Csabagyöngye Kulturális Központ üzemelteti majd, a tervek szerint kiállítóhelyként, közösségi térként és kézműves alkotóműhelyként szeretnék hasznosítani az épületet - írja az MTI.

Fotó: Bencsik Ádám / Csabagyöngye Kulturális Központ Facebook

A békéscsabai közgyűlés 2015-ben vásárolta meg korábbi tulajdonosától az ingatlant, és nyolcmillió forintot szavazott meg a felújításra, az épület aláfalazására és statikai megerősítésére. A tetőszerkezetet és a nádfedeles tetőt további kétmillió forintos városi alapból hozták rendbe, emellett Békés megyei vállalkozások, képviselők és magánszemélyek is adtak adományokat - mondta a szerdai átadón Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke. Hozzátette: a 240 négyzetméteres alapterületű Molnárháztól egy kilométeres távolságon belül elérhető Békéscsaba történelmi jelentőségű épületeinek többsége, így az egykori szárazmalom a majdani értékőrző, várostörténeti útvonal kiindulópontja is lehet.

Békéscsaba legrégebbi épülete az 1818-as Bodoky-féle térképen, a békési megyeszékhelyről készült első térképen is szerepelt. Eredetileg szárazmalomként szolgált, ahol ökör és ló segítségével őrölték a gabonát. A településen az 1810-es években három szárazmalom üzemelt, amelyek működtetését az 1860-as években szüntették meg. A három szárazmalomból napjainkra egy maradt fenn.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek