A fényárban úszó utcabútorok a legmenőbb dolgok ma a debreceni főtéren

A mintegy három méter magas és egy méter mélységű térbútorokat esténként kivilágítják, hogy a fényárban úszó installációba este is bárki beülhessen fotózkodni.

Czeglédi Zsolt / MTI

 Az MTI hírei között jelent meg ma az alábbi néhány fotó a város nevének betűiből álló, fából készült utcabútorokról, amelyek a debreceni Kossuth téren a Református Nagytemplom előtt állnak. Pedig a térbútorokat még augusztus közepén, az ötvenéves Debreceni Virágkarnevál rendezvényeihez kapcsolódóan állították fel, amelyeket a város egy új közösségi találkozó pontjaként építettek.

Czeglédi Zsolt / MTI

 A kreációt a Hello Wood csapata készítette, azzal a céllal, hogy a főtérre egy olyan közösségi építményt alkossanak, amit az emberek magukénak érezhetnek. Debrecen arculatának alapjaira épül, annak absztrakt feldolgozását jelenti - írja a Dehir.hu.

Czeglédi Zsolt / MTI

 A Hello Wood csapata egyébként tavaly novemberben Európa legnagyobb gyertyainstallációját építette meg a Várkert Bazárban. Egy hónappal később pedig 40 tonna tűzifából rakott össze a fővárosi Erzsébet térre egy 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű óriási karácsonyfát, amelynek belsejébe egy kilátót is applikáltak. Így aki bement az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek